A koncertfelvételt most teljes egészében elérhetővé teszik a zenekar YouTube-csatornáján, és péntek este 8 órától két napon keresztül (azaz vasárnap este 8 óráig) bárki megnézheti azt.

Eközben pedig a WHO COVID-19 elleni küzdelmét is támogathatjuk, melynek célja, hogy a kórházi páciensek megfelelő ellátásban részesüljenek, az egészségügyi dolgozók pedig megfelelő védőfelszerelést kapjanak, valamint, hogy minden lehetséges információ és eszköz rendelkezésre álljon ahhoz, hogy mielőbb kifejleszthessék a járvány ellenszerét.

A YouTube ugyanis a koncertfelvétel segítségével összegyűjtött teljes összeget közvetlenül a WHO-nak juttatja majd el.

A Freddie Mercury-emlékkoncertet 1992 áprilisában tartották meg a Wembley Stadionban, ahol a Queen még élő tagjai mellett többek között David Bowie, George Michael, Annie Lennox, Elton John, a Guns N’ Roses, Robert Plant, a Def Leppard és Liza Minelli is színpadra léptek.

A koncert telt házas volt: 72 000 ember nézte a helyszínen, és több, mint egymilliárdan tapadtak a képernyőkre saját otthonukban világszerte.

Az este teljes bevételét a Mercury Phoenix Trust megalapítására használták fel, mely azóta Freddie Mercury egyik legfontosabb örökségeként működik, és eddig közel 17 millió fonttal támogatta az AIDS elleni küzdelmet, a világ 57 országában.

fotó: Neal Preston

2021.06.22. 11:10

Új klippel jelentkezett Paul McCartney

2021.06.22. 11:04

Vízvételi és hűsítőpontokat állított fel a BKK a főváros legforgalmasabb részein

2021.06.22. 10:02

Ma lenne 73 éves Cserháti Zsuzsa

2021.06.22. 09:26

72 éves Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike

2021.06.22. 07:16

Fokozódik a hőség - kiadták a harmadfokú figyelmeztetést és hőségriadót rendeltek el

2021.06.21. 13:37

Yoko Ono kezdeményezésére világszerte videón közvetítik az égboltot a mai nyári napfordulón

2021.06.21. 12:46

Új garnélafajt fedeztek fel a bécsi állatkertben

2021.06.21. 12:39

Országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat – életbe lépett a vörös kód

2021.06.21. 10:08

A Whitesnake turnéja után David Coverdale visszavonul

2021.06.21. 09:10

Bee Gees tribute zenekarrá alakult a Foo Fighters

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő