Hatalmas csatában apróságok döntöttek az ausztrálok ellen 10-9-re megnyert negyeddöntőben Märcz Tamás, a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokság szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint.

“Amennyire tudtuk, játszottuk a játékunkat egy nagyon kellemetlen ausztrál csapat ellen. A kétcenteres játékukból rengeteg ítéletet kaptak, így sok emberhátrányt kellett kivédekezni, óriási küzdelem volt, nüánszokon múlott a győzelem” – értékelt a szakember a drámai összecsapást követően, amelyet Vámos Márton bombája döntött el az utolsó pillanatokban.

“Az ausztrálok nem véletlenül jutottak tovább Montenegró ellen, nagyon kemény csapat. Manapság a vízilabda már nem csak három-négy válogatottról szól, láthattuk, hogy a világbajnok horvátok megszenvedtek a németekkel, a bombaerős szerbek kikaptak a spanyoloktól” – méltatta riválisát a kapitány.
Märcz Tamás elmondta, Varga Dénes bevetését amíg lehet, szerették volna eltolni, de végül nagy szükség volt a csapatkapitányra:

“Be volt tervezve, hogy ameddig látjuk azt, hogy meg tudjuk oldani a cseréket, addig nem rakjuk be és próbáljuk a következő meccsre spórolni, de kellett a játéka. Nemcsak a gólja lendített, hanem a plusz cserelehetőség is. Annyira elfogytunk a végére, hogy az is segítség volt, hogy egyáltalán beállt, nem beszélve arról, hogy gólt lőtt és irányított a vízben” – tette hozzá a kapitány, aki elmondta, hogy Zalánki Gergő egy hatalmas ütést kapott a fejére, amin egy jókora dudor keletkezett.

Märcz Tamás az elődöntőről úgy vélekedett, mindegy, hogy az olasz vagy a görög csapat jön szembe, mindkettő rendkívül kemény ellenfél.
“A lényeg, hogy mi legyünk egybe, és ha Dumit (Varga Dénes) is tudjuk használni, akkor az csak bővíti a lehetőségeinket.” – fogalmazott.

Forrás: MTI, fotó: MTI/Kovács Tamás

2017.07.29. 21:54

Szép volt fiúk! - Ezüstérmes a férfi vízilabda-válogatott

2018.07.19. 07:08

Nyilvános lesz a Millennium Masters felkészülő edzése

2018.06.26. 18:54

Benedekék újra összeállnak

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő