“Pénteken a Szent Margit Kórházban, valamint a SOTE I. Gyermekklinikán jártam, hogy a Plüsskommandó (Alapítvány az alapítványokért) csapatával átadjuk azokat az adományokat, amelyek megvásárlásához a Retro Rádió hallgatói, Ti is és én is hozzájárultunk felajánlásainkkal.” – olvasható Várkonyi Attila a Facebook-oldalán.

Ez csak az első lépés volt az Alapítvánnyal való közös munkában. Hatalmas terveink vannak, hogy segítsük az egészségügyi csapatot – akiknek köszönhetően már egy 40 dkg-os babának is van esélye a túlélésre -, valamint ezen pici Hősök küzdelmét az életért – fogalmaz a Retro Rádió műsorvezetője posztjában.

“Egyszerűen csak szeretnék köszönetet mondani Nektek! ” – fűzte hozzá Várkonyi Attila, aki vasárnap egy csodálatos és megható köszöntésen is részt vehetett: Zsuzsi Néni 101 éves lett! Szinte mindent megélt a XX. századból és már 20 esztendőt az ezredforduló óta.

Zuszsi nénit Önökkel együtt köszöntte fel Attila. És természetesen Boldog Karácsonyt kívánt a Sztársáv egyik legrégebb óta fiatal hallgatójának!

Várkonyi Attilával december 31-én is ‘találkozhatnak’ a Retro Rádió hallgatói, hiszen Magyarország legnagyobb házibulijával várjuk önöket.

2021.03.06. 09:02

Bruce Springsteen bemutatta az "I'll See You In My Dreams" lyric videóját

2021.03.05. 15:27

Leslie Mandoki dalt írt Gorbacsov 90. születésnapjára

2021.03.05. 13:41

Szeptemberben osztják ki az Еmmy-díjakat

2021.03.05. 13:34

Hétvége Reggel: Mire figyeljünk az oltásra készülve?

2021.03.05. 12:26

Dokumentumfilm készül Janet Jacksonról

2021.03.05. 09:46

Az Abbey Road utcanév táblája több mint 37 ezer fontért kelt el

2021.03.05. 08:02

Bejelentették a Rock & Roll Hall Of Fame idei gálájának időpontját

2021.03.04. 13:27

Az idős Casanováról forgat filmet Gabriele Salvatores

2021.03.04. 12:19

Két hétre lezárják az országot

2021.03.04. 10:06

Ma van az Elhízás Világnapja - Bécs a diszkrimináció ellen szólal fel

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő