Érdemes lesz július 27-én, hétfőn is a Retro Rádiót hallgatni, mert rengeteg Queen-dalt játszunk majd a brit rockegyüttes 1986-os, budapesti koncertjének évfordulóján.

Exkluzív beszámolókat is hallhatnak: elsőkézből mesél személyes élményeiről Hegedűs László, a Népstadionban megtartott koncert szervezője, de Mihály György producer, Szabó Gábor hangmérnők is izgalmas kulisszatitkokat árul el. Velünk lesz Ábri Judit, aki annak idején Freddie Mercurynak megtanította a „Tavaszi szél” című népdalt.

Janicsák István a Z’Zi Laborból pedig elmeséli, milyen volt a Queen előtt színpadra lépni.

Tartsanak velünk, idézzük fel együtt a legendás koncertet!

1986 július 27-én a budapesti Népstadionban 70 ezer néző előtt adott koncertet a világ egyik legnépszerűbb zenekara, a Queen! A Magic Tour hatalmas siker volt, megdöntötte az addigi összes nézőszám-rekordot Európában és Angliában egyaránt. A teljes turnén közel egymillióan látták az együttest, az összbevétel pedig elérte a 11 millió angol fontot. A színpadtechnikát 20 kamionnal szállították egyik helyszínről a másikra.

Korábban már előfordult, hogy a Vasfüggöny mögött felléptek nyugati előadók, de egy éppen karrierje csúcsán lévő sztárzenekar még sosem, így világszerte is nagy szenzáció volt, hogy a Queen koncertezett a kommunista Magyarországon.

Fotó: FG/Bauer-Griffin/Getty Images

2020.10.06. 08:30

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban! - hamarosan jön a Retro Rádió TOP 1000!

2020.10.27. 16:01

Budapest is bekerült az Iron Maiden 2021-es turnéjába

2020.10.27. 12:01

A Magyar Alvás Szövetség szerint a téli időszámítást kell megtartani - és ön szerint?

2020.10.27. 09:46

Ma van a Fekete Macska Nap - Ön babonás, tart a fekete macskáktól?

2020.10.26. 15:52

Sophia Loren 86 évesen debütál a Netflixen

2020.10.26. 11:26

Delhusa Gjon koronavírus tesztje pozitív lett, kórházban ápolják az énekest

2020.10.26. 08:30

"Visszatérek" - 36 éves a Terminátor!

2020.10.25. 19:00

Minden bérlet elkelt a Ferencváros hazai mérkőzéseire

2020.10.24. 10:44

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

2020.10.24. 09:44

Születésnapos kedvenceink a Sztársávban

2020.10.22. 18:09

Hétvége Reggel - Leirer Timi már péntektől várja hallgatóinkat!

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő