A zenekar féktelen energiái már azonnal 1985-ös megalakulásuk után nagy hatással voltak a Los Angeles-i rock színtérre. 1987-es, Appetite For Destruction című lemezük pedig meghozta a világhírt: azóta is a valaha legtöbb példányban eladott bemutatkozó albumként tartják számon, több mint 30 millió kelt el belőle világszerte.

 

Az Appetite-on szerepel többek között az azóta már rockhimnusszá vált „Sweet Child O’ Mine”, a „Welcome To The Jungle”, a „Nightrain” és a „Paradise City” is.

A Guns N’ Roses legendás albumának 30. évfordulójára egészen különleges újrakiadásokkal rukkolt elő a zenekar, a „GN’R Szent Grállal” kezdve a „simán” újrakevert változattal bezárólag – vágyainknak csak a rajongás mértéke szabhat határt, a CD-k mellett poszterekre, litográfiákra, kitűzőkre, gyűrűkre, lemosható tetoválásokra is szert tehetünk.

Mindegyik kiadványnak különlegessége, hogy az eredeti, analóg szalagok felvételeinek felújított változatát tartalmazzák, ritkaság-számba menő, eddig ki nem adott dalokkal kiegészülve.

2021.09.21. 11:29

Picasso kilenc alkotását adományozta Franciaországnak a művész lánya

2021.09.21. 09:38

Immár hét Prince kislemez van „minden idők legjobb 500 dala” közt – a lista 17 év után frissült

2021.09.21. 08:08

Rendhagyó Bob Dylan-est a PesTexten

2021.09.20. 13:32

Sir Elton John 2023-ra halasztotta az európai turnéját

2021.09.20. 11:27

Ma ünnepeljük a Béke Nemzetközi Napját

2021.09.20. 09:28

"Még korai új Metallica albumról beszélni"

2021.09.20. 08:13

A korona és a Ted Lasso vitte el a fő díjakat az Emmy-gálán

2021.09.20. 08:09

A héten négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő