A nagy sikerű, augusztus 20-i előbemutatók után novemberben tizenöt előadással tér vissza a színpadra a Puskás, a musical! „Folyamatosan keresem a tehetségeket: a Puskás, a musical pedig kiváló lehetőség arra, hogy akár olyan színészek, akik még kevésbé ismertek, de akár azok is, akiket már jól ismer a közönség, megmutathassák magukat.” -nyilatkozta Szente Vajk rendező.

„Naponta kapjuk a kérdéseket, hogy mikor játsszuk végre újra a Puskást? A jegyeket az augusztusi előbemutatókra szinte azonnal elkapkodták és akik akkor látták a musicalt, nagyon szeretnék újra megnézni, akik pedig még nem látták, a siker hallatán már alig várják, hogy láthassák. A Puskás, a musical egy-egy előadását mintegy 200 fős alkotógárda készíti, őket, különösen a színészeket és a táncosokat nem egyszerű összeegyeztetni. Ám annyira szeretjük a produkciót, hogy nem kérdés, hogy mindannyian újra játszani szeretnénk: novemberben visszatér a színpadra a Puskás, a musical.” – mondta Szabó László, az előadás producere.

A Puskás, a musicalt az előbemutatókon egy szereposztással játszották.

Most Szente Vajk, a darab szerzője és rendezője a főszerepek duplázására, Túri Lajos Péter, a musical koreográfusa pedig a táncos szerepekre nyílt castingot hirdetnek.

A casting során gyerekszereplőket is keres a produkció, lányokat és fiúkat egyaránt, köztük olyanokat is, akik énekelni/táncolni is jól tudnak.

„Folyamatosan keresem a tehetségeket: a Puskás, a musical pedig kiváló lehetőség arra, hogy akár olyan színészek, akik még kevésbé ismertek, de akár azok is, akiket már jól ismer a közönség, megmutathassák magukat. A darab főszerepei pedig igazán alkalmasak arra, hogy energiát, elhivatottságot sugározzanak az azokat játszó művészek. Komplex szerepeket kínálunk: Puskás, Bozsik, Czibor, Klára, Erzsébet és Vörös elvtárs szerepe egyaránt alkalmas arra, hogy ének-, tánc és színésztudásukat is magasfokon megmutassák azok, akik majd eljátsszák azokat!”- mondta a rendező.

A szerepkiírást a puskasmusical.hu oldalon találják az érdeklődők!

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021.05.12. 15:38

Kiefer Sutgerland a főszereplője és a producere is egy új kémtörténetnek

2021.05.12. 14:03

56 éves a The Rolling Stones egyik legnagyobb slágere

2021.05.12. 11:37

A tartós stressz a kutyáknál összefügg a gazdával való kapcsolattal

2021.05.12. 08:18

Újra kiadta két albumát az Alphaville

2021.05.12. 07:36

Zivatarveszélyre figyelmeztetnek az ország egész területén

2021.05.11. 17:24

Tina Turnerre voksolt a legtöbb rajongó a Rock & Roll Hall Of Fame szavazásán

2021.05.11. 10:58

Tom Cruise visszaadja Golden Globe-díjait

2021.05.11. 10:45

Ősszel indul, és 26 országot jár be az Európát összekötő expressz

2021.05.11. 09:04

Egy hétig titkolta három leopárdja szökését egy kínai szafaripark

2021.05.10. 15:06

Kibővített tesztkínálattal és fokozott ellenőrzéssel nyit Bécs

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő