Ismét szolgáltathatnak zenét a vidéki vendéglátóhelyek – írja a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ).

Budapest kivételével a zeneszolgáltatást a vendéglátó üzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén már nem korlátozzák a járványra vonatkozó rendelkezések.

Gyimesi László, az MZTSZ alelnöke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) napokban újraválasztott elnöke azzal adott hangsúlyt kérésének, hogy a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése nagy gondot okoz és kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása.

A kérdésre adott pozitív válasz – a vonatkozó jogszabályok betartásával együttesen – megnyitja az elmúlt hónapokban jövedelem nélkül maradt zenészek foglalkoztatásának lehetőségét azok számára, akik nem koncert, fesztivál vagy más, a zenét mint főszolgáltatást nyújtó feltételek között folytatják tevékenységüket.

Az ügy azért is aktuális, mert Budapest kivételével június 1-től a házasságkötés és a házasságkötést követő legfeljebb 200 fős családi rendezvény is megtartható vendéglátó üzletben vagy szálláshelyen, beleértve a zenés szolgáltatás biztosítását.

Magyarországon 45-50 ezer vendéglátóhely működik, negyedük Budapesten. Zenét a szállodák, éttermek, kávéházak, pincészetek megközelítőleg 20-30 százaléka szolgáltat, ami 10-15 ezer foglalkoztatási helyet jelent.

Az ott fellépő muzsikusok többsége a nyári főszezonban jut stabil keresethez, az év többi szakában csökken a lehetőségek száma.

Forrás: MTI

2021.06.22. 11:10

Új klippel jelentkezett Paul McCartney

2021.06.22. 11:04

Vízvételi és hűsítőpontokat állított fel a BKK a főváros legforgalmasabb részein

2021.06.22. 10:02

Ma lenne 73 éves Cserháti Zsuzsa

2021.06.22. 09:26

72 éves Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike

2021.06.22. 07:16

Fokozódik a hőség - kiadták a harmadfokú figyelmeztetést és hőségriadót rendeltek el

2021.06.21. 13:37

Yoko Ono kezdeményezésére világszerte videón közvetítik az égboltot a mai nyári napfordulón

2021.06.21. 12:46

Új garnélafajt fedeztek fel a bécsi állatkertben

2021.06.21. 12:39

Országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat – életbe lépett a vörös kód

2021.06.21. 10:08

A Whitesnake turnéja után David Coverdale visszavonul

2021.06.21. 09:10

Bee Gees tribute zenekarrá alakult a Foo Fighters

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő