Eddig még csak éjjellátó kamerával sikerült megfigyelni, de most már biztos, hogy kölyök cseperedik a nőstény vombat, Molly erszényében. A kicsi már a negyedik Budapesten született vombatkölyök, ami kimagasló szakmai eredménynek számít, mivel az európai állatkertek közül eddig mindössze hét intézményben születtek vombatok, bő száz év alatt összesen 16 egyed.

A kölyök korát az állatkerti szakemberek nagyjából fél évesre becsülik. Ennél a fajnál vemhességi idő nagyjából egy hónap, vagyis elég rövid, ahogy az erszényeseknél általában. Az aprócska újszülött szinte embriószerűen fejletlen, megszületése után fejlődése hónapokig a biztonságot nyújtó erszényben folytatódik. Közben kinő a szőre és a szeme is kinyílik, s általában hathónapos korára, de mindenképpen az ötödik hónap eltelte után végre ki is néz az erszényből. De még ezután hetek telnek el addig, amíg legalább néhány lépés erejéig kimerészkedik onnan.

A vombatkölyökből most még természetesen nem sokat lehet látni, maguk a gondozók is csak a kamerák által készített felvételen tudták őt megfigyelni. A városligeti intézmény munkatársainak becslése szerint nagyjából márciusra jön el az ideje annak, amikor már a látogatók is jó eséllyel láthatják a jövevényt.

2018.09.06. 11:30

Tovább folytatódik a „baby boom” az Állatkertben

2019.03.14. 16:15

Elindult a tavaszi szezon az Állatkertben!

2019.07.24. 15:40

Most különösen sok a látnivaló az Állatkertben és az ötszázezredik látogató is megérkezett

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő