A koronavírus-járvány miatt két hónappal későbbre, júliusra halasztják a hagyományosan májusban tartandó Cannes-i Filmfesztivált

“Ahogy azt már múlt ősszel is jeleztük, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fenntartja magának a lehetőséget a dátumok módosítására az egészségügyi helyzet alakulásának függvényében. Ezért az eredetileg 2021. május 11. és 22. között tervezett fesztivál 2021. július 6. és 17. között lesz” – olvasható a szervezők közleményében.

Bár a világ egyig legjelentősebb filmes rendezvényét a járvány miatt 2020-ban a megszokott formájában nem tartották meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját közzétették a szervezők. Október végén egy jelképes három napos minifesztivált is rendeztek végül a Croisette-en, ahol a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás közül négy játékfilmet mutattak be az alkotók jelenlétében, és a zsűri átadta a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát, valamint díjakat osztott a vizsgafilmek programjában.
A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták.

Az A-kategóriás fesztiválok közül az idei első, a Berlinale már jelezte, hogy nem hagyományos módon nem rendezik meg a seregszemlét és a fesztivált márciusra halasztották, a versenyt pedig az interneten rendezik meg a járvány miatt. A nagyközönség számára júniusban rendeznek majd vetítéseket a versenyprogram alkotásaiból.

A tavaly elmaradt Cannes-i Filmesztivál zsűrielnökének felkért Spike Lee amerikai filmrendező egyébként májusban jelezte, hogy 2021-ben is hajlandó elvállalni a zsűrielnöki szerepet.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

2021.04.21. 10:10

Naomi Cambell számára Kenya a nyugalom szigete

2021.04.21. 09:24

Online filmvetítéssel ünneplik a magyar film napját

2021.04.21. 09:24

Eltűnhet Nagy-Britannia utcáiról a kutyafajta, amelyről Beatles dal is született

2021.04.21. 08:06

5 éve nincsen velünk Prince – nyáron érkezik az eddig kiadatlan albuma

2021.04.20. 13:43

29 éve rendezték a "A Concert For Life"-ot Freddie Mercury emlékére

2021.04.20. 12:10

A lakosság harmada bízik abban, hogy idén elmehet nyaralni

2021.04.20. 11:22

Az István, a király koncertváltozatával támogatják Áder János alapítványát

2021.04.20. 09:36

„Led Zeppelin: The Biography“ – könyvet írtak a rocktörténet egyik legmeghatározóbb zenekaráról

2021.04.20. 08:10

Angol nyelvű francia filmmel nyit a 74. cannes-i filmfesztivál

2021.04.19. 15:18

Érkezik a Black Sabbath „Sabotage” albumának remasterelt kiadása

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő