A Take That bemutatta legújabb, kilencedik stúdióalbumát, amely a “This Life” címet kapta és hat évvel a legtóbbi korongjuk, a “Wonderland” után érkezett. Az új lemezen 12 dal kapott helyet, amelyek az “összetartozás” koncepciója köré épülnek.

Az album dalai nem csak a Take That tagja közötti összetartást szimbolizálják, hanem az emberek  összetartozásra való vágyát is, az igényt arra, hogy értékes kapcsolatokat alakítsanak ki az életükben. A lemez producere –  Gary Barlow és Jennifer Decilveo mellett –  a kilencszeres Grammy-díjas Dave Cobb, akivel a zenekar a már korábban bemutatott “Windows”, “Brand New Sun” és a címadó, “This Life” című dalokat készítette.

A Take That 1995 óta trióként működik, miután Robbie Williams önálló karrierjébe kezdett. A zenekarban Gary Barlow mellett Howard Donald és Mark Owen maradtak. A fiúk egész nyáron  koncerteztek a zenekar 30. évfordulója alkalmából, és további fellépéseket ígérnek. 2024-ben az új albumot népszerűsítő turnéra indulnak, az Egyesült Királyságban és Írországban. Emellett 2024 júniusában és júliusában Európa szerte lesznek szabadtéri koncertjeik, “This Life Under the Stars” címmel.

Fotó: Alexander Hassenstein/Getty Images

116 éves lett a világ legidősebb embere

Dirty Dancing 38!

58 éve másodszor vonult stúdióba a The Doors

Kalapács alá kerül Eddie Van Halen kedvenc hangszere

Több százezer élő és száraz virág díszítette a debreceni virágkarnevál kocsijait

A Mandoki Soulmates 50 év szabadságvágyat ünnepel a Várban

Hangos ünneplésre készül Suzy Quatro

A macskák is szenvedhetnek az emberekéhez hasonló betegségekben

A Queen „legcsendesebb” tagja 74 éves

A főváros több pontján már ma ünepelhetünk és az ország tortáját is megkóstolhatjuk

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő