További korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az önkormányzatok országszerte, így a Balaton-parti városokban is. A Velencei-tó, a Dunakanyar és a Tisza-tó települései is azt kérik, hogy a húsvéti hosszú hétvégén mindenki maradjon otthon.

Balatonfüreden csütörtök déltől vezettek be korlátozásokat. Bóka István polgármester tájékoztatása szerint lezárták a város 71-es főút alatti összes nagy parkolóját, nem lehet megállni a két nagy strand parkolójában és a Zákonyi úti mélygarázsban. Lezárták a város két nagy strandját is: az Esterházy és a Kisfaludy strand a hosszú hétvégén nem látogatható. Erre az időszakra a város közterületeire fokozott rendőri jelenlétet kért az önkormányzat és minden közterület-felügyelő is szolgálatban lesz. Az intézkedések a tervek szerint kedd reggel 8 óráig lesznek érvényben.

Balatonalmádiban péntektől lezárják a Szent Erzsébet ligetet, az Óvári kilátót és környezetét, a főtéri szökőkút előtti részt és parkolót, a Pannónia kulturális központ és a strandok parkolóit, a játszótereket és a kültéri fitneszparkokat. Az üzletekben és a közforgalmú zárt helyeken a maszk viselése kötelező – közölte Kepli Lajos polgármester.

Keszthelyen kordonokkal lezárják a Balaton-partot, a rendőrség ellenőrzi, hogy megszegi-e valaki a lezárást – közölte Nagy Bálint polgármester csütörtökön a közösségi oldalán. Úgy fogalmazott: arra kérik a kirándulást tervezőket, hogy valamennyiünk egészsége védelmében ne menjenek Keszthelyre, a keszthelyieket pedig arra, hogy most ők se sétáljanak a Balaton-parton.

Gárdony polgármestere, Tóth István a város közösségi oldalán látható videointerjúban jelezte: a helyi rendőrkapitányságtól és polgárőrségektől azt kérte, hogy húsvét hétvégéjén fokozottan legyenek jelen a közterületeken, s a vendégeket, nyaralótulajdonosokat vegyék rá a kijárási korlátozás előírásainak betartására. A múlt hétvégén ugyanis nagyon sokan érkeztek Budapestről, a tóparton és a közparkokban is sokan voltak, a vendéglátóegységek előtt sorban álltak az emberek.

Visegrádon pénteken 8 órakor lakosságvédelmi intézkedések lépnek életbe. Az önkormányzat a honlapján azt közölte: a város belterületén csak az engedéllyel rendelkező helyiek vagy a városban dolgozók parkolhatnak, a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel egyeztetve pedig lezárják a turistaforgalom elől a Fellegvárba vezető Panoráma utat. Az átmenő forgalom a 11-es főúton haladhat Esztergom és Budapest között. Az intézkedések elsődlegesen hétvégékre szólnak.

A Pest megyei Zebegény honlapján az olvasható: “Maradj otthon húsvétkor! Ezt kéri a Dunakanyar!”. A felhívást közösen jegyzi Dobogókő, Dunabogdány, Dömös, Esztergom, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Surány, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Zebegény, Vác és Visegrád.

A Tisza-tó fővárosának tekintett Tiszafüreden újabb korlátozó intézkedéseket vezettek be, mert nőtt a látogatók száma. A Morotva Kerékpáros Pihenőparkot csoportosan keresik fel a vendégek, ami súlyos egészségügyi kockázattal jár – közölte Ujvári Imre polgármester csütörtökön az MTI-vel. Hangsúlyozta: a kijárási korlátozás lehetővé teszi a rekreációs célú gyalogosközlekedést, de nem engedi meg az autós turizmust. A szabadstrandnál lévő parkolózónát ideiglenesen lezárják, oda csak a Tiszafüreden tartózkodási hellyel vagy lakcímmel rendelkezők hajthatnak be gépkocsival nagypéntektől a húsvéti ünnepek végéig. A szállásadóktól azt kérte, ne fogadjanak vendégeket idén húsvétkor, a helyiek védelme érdekében. A lezárást és korlátozást a helyi rendvédelmi szerv, a polgárőrség és a városi rendészet fokozottan ellenőrzi.

Szarvas polgármestere, Babák Mihály elrendelte több, a Holt-Körös partján található közlejáró, valamint a Liget Hotellel szembeni vízparti lejáró lezárását. Az önkormányzat azt szeretné elérni, hogy horgászturisták se érkezzenek a hosszú hétvégére a városba. Korábban közös felhívást adott ki a békésszentandrási és a szarvasi polgármester, hogy a közelgő ünnep idejére a települések szállásadói függesszék fel tevékenységüket, a veszélyhelyzet idején ne fogadjanak vendégeket.

Kecskeméten átmenetileg lezárják a Benkó Zoltán Szabadidőközpontot, az arborétumot és a Szent Hubertus Parkerdőt, közismert nevén a Nyíri erdőt – erről a helyi operatív törzs döntött. A szervezet tagjai azt kezdeményezték, hogy a közkedvelt kirándulóhelyek április 10-étől ne legyenek látogathatók.

Csongrádon csütörtöktől lezárják a népszerű nyaralóhelyen, a Körös-toroknál található sportpályákat.

A Baranya megyei Pécsvárad polgármestere, Zádori János a település honlapján tette közzé, hogy a pécsiek körében is kedvelt üdülő- és kirándulóhelynek számító Dombay-tó közvetlen körzetét a “koronavírus okozta helyzet miatt, a nem pécsváradi lakosok számára” lezárja. Közölte: mindenki számára tiltott a környéken való séta, szabadidős tevékenység, aki nem rendelkezik pécsváradi lakcímkártyával, vagy nem telektulajdonos. A hatóság naponta több alkalommal ellenőrzi az utasítás betartását.

Forrás: MTI

2021.01.24. 11:18

Elment a legendás showman, Larry King

2021.01.24. 08:00

Nagy-Britanniában egymilliárd korsó sör végezte a csatornákban

2021.01.23. 10:44

Harmadszor is elhalasztják az új James Bond-film premierjét

2021.01.22. 14:00

Elmarad a riói karnevál

2021.01.22. 12:54

Édes bűnre csábít a The Rolling Stones

2021.01.22. 12:06

A testmozgás középkorúként javítja az időskori agyműködést

2021.01.22. 08:00

Stílust vált a 80 éves Tom Jones?

2021.01.21. 16:08

Programsorozattal ünnepel a 120 éves Nemzeti Filmintézet

2021.01.21. 13:54

Meghalt Nathalie Delon

2021.01.21. 12:41

A Kiss frontembere soul zenében utazik – érkezik a lemez

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő