Több mint 230 zenész és énekes, köztük Mick Jagger és Paul McCartney írta alá azt a levelet, amiben arra szólítják fel a brit kormányt, hogy változtasson a jogdíjakról szóló törvényen, mert a mostani szabályok szerint nem kapják meg az őket megillető összeget a zenei streamingszolgáltatóktól.

A még áprilisban megfogalmazott, de Boris Johnsonhoz most eljuttatott levélben a zenészek kiemelik, hogy a művészek jogdíjának kiszámításánál a jogszabály nem követi a zeneipar technológiai fejlődést.

A petíciót április óta 243 művész írta alá, köztük Tom Jones, Van Morisson, Mick Jagger és Paul McCartney. A levélben az előadók kihangsúlyozzák, hogy a streamingszolgáltatók és a lemezkiadók több milliárd fontot keresnek a zenéjükkel, anélkül hogy igazságosan osztoznának velük a bevételeken.

„A zenészek ma nagyon kevés bevételhez jutnak a dalaikból, a legtöbben kevesebb, mint egy dollárcentet kapnak streamelésenként, a felvételen közreműködő stúdiózenészek pedig egy fillért sem” – áll a nyílt levélben.
A petíció megfogalmazói és aláírói „csupán két szó” megváltoztatását kérik a brit kormánytól, az 1988-as, szerzői jogról szóló törvényben, és így elérjék, hogy a streamingszolgáltatók ugyanúgy fizessenek a zenéjük után, mint a rádiók, amelyek játsszák a dalaikat – írja a BBC.

Jelenleg, egy dal után a rádiók egyenlő arányban fizetnek jogdíjat az előadónak és a kiadónak, illetve egy kisebb összeget a felvételen közreműködő zenészeknek és háttérvokálnak. Ezzel szemben a streamingszolgáltatók a jogdíj nagy részét a kiadónak fizetik, az előadók 13 százalékot kapnak, míg a felvétel többi közreműködője semmit.

Fotó: Sensay/Getty Images

2021.08.01. 08:40

Augusztustól az amerikai közönség is élvezheti a magyar operettet

2021.07.31. 09:02

Így szól a "Nothing Else Matters" a Dzsungeltúrában

2021.07.31. 08:48

Negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott

2021.07.31. 08:32

Ezüstérmes az Európa-csúcsot úszó Milák Kristóf

2021.07.30. 14:31

Megérkezett a legújabb James Bond előzetes: „Bond Is Back”

2021.07.30. 12:38

Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary, Mamaia a közép-európai régió legkedveltebb üdülői a nyáron

2021.07.30. 09:30

"Bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni" - Cseh László elbúcsúzott

2021.07.30. 09:24

Megjelent Prince albuma eddig kiadatlan dalokkal

2021.07.30. 09:02

Ma van a barátság világnapja!

2021.07.29. 13:58

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő