Töretlen a gyógyfürdők és a főváros turisztikai vonzereje: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepelt a leglátogatottabb 10 település között Budapest mellett valamelyik gyógyfürdőjéről ismert magyar település az elmúlt bő évtizedben – hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A budapesti szálláshelyeken 2008 óta 4,6 millióval nőtt az eltöltött vendégéjszakák száma, így 2019-ben már meghaladta a 10,7 millió éjszakát. A fővárosba turisztikai céllal elsősorban külföldiek érkeznek: a külföldi vendégéjszakák minden évben az összes eltöltött éjszaka közel kilenctizedét teszik ki.

A gyógyfürdőikről ismert települések között Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük, Zalakaros, vagy Sárvár az elmúlt 12 év során töretlen népszerűségnek örvendett: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepeltek a leglátogatottabb tíz település között.

A KSH kiemelte: Budapest mellett Hévíz Magyarország egyetlen olyan települése, ahol a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2016 óta folyamatosan meghaladja az évenkénti 1 milliót. A hévízi termálfürdő igencsak kedvelt az ország határain túlról érkezők körében, 100 vendégéjszakából mintegy 60-at minden évben a külföldi vendégek töltöttek el a település szálláshelyein.

Az északi Balaton-part ékkövének tartott Balatonfüred vendégéjszakáinak száma 2008 óta a negyedével nőtt, 2019-ben már megközelítette a 734 ezret. A város vendégforgalmában 12 évvel ezelőtt még a külföldiek domináltak, 2019-ben viszont a kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszakák kétharmadát már a belföldi vendégek adták.

Az eltöltött vendégéjszakák száma alapján vizsgálva a magyarországi települések Budapest nélküli rangsorát, a déli Balaton-part legnépszerűbb turisztikai célpontja egyértelműen Siófok. A Somogy megyei város döntően belföldi vendégforgalmának köszönhetően mind a 12 évben bekerült a legnépszerűbb hat település közé.

Az elmúlt 12 év TOP30 településének interaktív grafikonja a KSH honlapján, a www.ksh.hu/interaktiv/kersza/szallashelyek.html oldalon található.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.01.24. 11:18

Elment a legendás showman, Larry King

2021.01.24. 08:00

Nagy-Britanniában egymilliárd korsó sör végezte a csatornákban

2021.01.23. 10:44

Harmadszor is elhalasztják az új James Bond-film premierjét

2021.01.22. 14:00

Elmarad a riói karnevál

2021.01.22. 12:54

Édes bűnre csábít a The Rolling Stones

2021.01.22. 12:06

A testmozgás középkorúként javítja az időskori agyműködést

2021.01.22. 08:00

Stílust vált a 80 éves Tom Jones?

2021.01.21. 16:08

Programsorozattal ünnepel a 120 éves Nemzeti Filmintézet

2021.01.21. 13:54

Meghalt Nathalie Delon

2021.01.21. 12:41

A Kiss frontembere soul zenében utazik – érkezik a lemez

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő