A Magyar Nemzeti Bank ma emlékérmét bocsátott ki a nyári tokiói olimpia és a paralimpia tiszteletére.
A világ legnagyobb, legnézettebb sporteseménye kapcsán 1984 óta jelentet meg emlékpénzeket az MNB, de most először a paralimpiai sportolókat is reprezentálják az emlékérmék.

Az MNB közleménye szerint a 10 ezer forintos címletű ezüst és 2000 forintos színesfém emlékérmet Endrődy Zoltán iparművész tervezte.

Az emlékérmék képi megjelenésükben a magyar csapatra hívják fel a figyelmet azon sportágak kiemelésével, amelyekben egyaránt sikeresek a magyar olimpiai és paralimpiai sportolók.

Az előoldal központi motívumaként ezért az ép és parasportban is sikersportágnak számító kajak-kenu, úszás és vívás absztrakt ábrázolása látható. A geometrikus síkokra bontott formákkal ábrázolt sportolók (kajakos, úszó és kerekesszékes vívó) a két magyar csapat együttműködését, integrációját hivatott jelképezni. A sportolók ábrázolását keretbe foglalja a MAGYARORSZÁG körirat, melynek végpontjait az érme szélén futó körvonal köti össze. Az emlékérmét tervező Endrődy Zoltán mesterjegye a kerekesszékes vívó ábrázolásától balra található.

Az emlékérmék hátoldalán a magyar olimpiai csapat összetartozást jelképező, és a magyar paralimpiai csapat egyenlőséget kiemelő logójának ábrázolása látható, melyeket a hátoldal szélén futó “MAGYAR OLIMPIAI ÉS PARALIMPIAI CSAPAT” körirat, illetve a körirat végpontjait összekötő körvonal övez. A logók ábrázolása mellett, bal, illetve jobb oldalon az ötkarikás játékok hivatalos elnevezése a “TOKYO 2020” felirat olvasható két részre tagolva.

Az emlékpénzek értékközvetítő és figyelemfelhívó szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a “XXXII. Nyári Olimpiai és a XVI. Nyári Paralimpiai Játékok” ezüst emlékérme – a rendelkezésre álló készlet függvényében – a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém emlékpénz egy évig névértéken vásárolható meg a gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt.-nél.

Forrás: MTI

2021.08.01. 08:40

Augusztustól az amerikai közönség is élvezheti a magyar operettet

2021.07.31. 09:02

Így szól a "Nothing Else Matters" a Dzsungeltúrában

2021.07.31. 08:48

Negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott

2021.07.31. 08:32

Ezüstérmes az Európa-csúcsot úszó Milák Kristóf

2021.07.30. 14:31

Megérkezett a legújabb James Bond előzetes: „Bond Is Back”

2021.07.30. 12:38

Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary, Mamaia a közép-európai régió legkedveltebb üdülői a nyáron

2021.07.30. 09:30

"Bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni" - Cseh László elbúcsúzott

2021.07.30. 09:24

Megjelent Prince albuma eddig kiadatlan dalokkal

2021.07.30. 09:02

Ma van a barátság világnapja!

2021.07.29. 13:58

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő