A három éve elhunyt George Michael angol popénekes műgyűjteménye 9,26 millió fontért kelt el a Christies árverésén – jelentette be az aukciósház.

Az árverésen 75 tétel szerepelt, köztük Damien Hirst, Tracey Emin, Sarah Lucas és a Fiatal Brit Művészek csoport más alkotóinak munkái, akik George Michaelhez hasonlóan az 1980-as és 1990-es években felrázták a brit művészeti életet.

A tételek között volt Damien Hirst The Incomplete Truth című műve, amely egy üvegtartály benne egy formaldehidben megőrzött galambbal. Az alkotás 1-1,5 millió fontos becsült értéke alatt, 911 ezer fontért kelt el.

A kollekció 130 darabjára az interneten lehetett licitálni március 8. és 15. között, ennek eredménye még nem ismert. Az árverés bevételét George Michael örökségének kezelői jótékonysági célokra fordítják.

George Michael az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeleyvel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizedet átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át. 2016 karácsonyának első napján, az angliai Oxfordshire megyében lévő otthonában érte a halál. A halottkémi vizsgálat szerint szívbetegség okozta az 53 éves angol popvilágsztár halálát.

Forrás: MTI, fotó: Puzzlepix

2021.07.30. 09:30

"Bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni" - Cseh László elbúcsúzott

2021.07.30. 09:24

Megjelent Prince albuma eddig kiadatlan dalokkal

2021.07.30. 09:02

Ma van a barátság világnapja!

2021.07.29. 13:58

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

2021.07.29. 12:34

Ma van a Lasagna napja

2021.07.29. 10:55

Huszonkét góllal győzte le a dél-afrikai válogatottat Märcz Tamás csapata

2021.07.29. 09:21

Elhunyt Dusty Hill a ZZ Top basszusgitárosa

2021.07.29. 08:06

Paul McCartney és Paul McCartney együtt szerepel az egykori Beatle legújabb klipjében

2021.07.28. 15:00

Kilenc új helyszínnel bővült a világörökségek listája

2021.07.28. 14:34

Újabb két magyar érem született Tokióban

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő