A Titanic egyik túlélőjének világító sétabotja 62 500 dollárért (18,1 millió forint) kelt el egy Rhode Island-i árverésen, ahol a hajózás volt a téma – írta a Guernseys aukciósház a héten.

Ella White egykori amerikai utas a botban lévő lámpa fényével adott vészjeleket a mentőcsónakból az 1912-ben történt hajószerencsétlenség után. A pénteken és szombaton a newporti nemzetközi hajórestaurátori iskolában tartott árverésen sokkal nagyobb összeget vártak a botért, akár 300-400 ezer dollárt is – mondta Arlan Ettinger, az aukciósház elnöke, aki a Titanic elsüllyedését túlélő dolgok közül ezt a botot tartotta az egyik legkülönlegesebbnek.

A győztes licitáló azt mondta, egy angol barátja nevében vett részt az árverésen.

Walter Lord amerikai történész Titanic-könyve és a baleset utáni nyomozás szerint Ella White vállalta, hogy jelzéseket ad le a 8-as számú mentőcsónak nevében úgy, hogy világító sétabotjával integet.

A tárgyat a Williams család bocsátotta árverésre. Brad Williams azt mondta, nagymamája White unokahúga volt, aki az idős nő üzleti ügyeit intézte. Amikor White 85 évesen, 1942-ben meghalt, az unokahúg örökölte a botot, amelyet lányára hagyott, ő pedig Brad Williamsre.

Forrás: MTI

2020.12.03. 13:29

Gyönyörű lett az Ország Karácsonyfája

2020.12.03. 10:43

Az online térre átalakított programmal készül idei ünnepi koncertjére Halász Judit

2020.12.03. 10:20

A karácsonyi csomagokat legkésőbb december 18-ig fel lehet adni

2020.12.03. 08:48

Balázs Fecó emlékére ezen a hétvégén a Margitszigeti Zenélő Kút Fecó dalait zengi 🖤

2020.12.02. 19:10

Végső búcsút vettek Benkő Lászlótól

2020.12.02. 09:10

Minden idők legjobb klipje: 37 éves a Thriller!

2020.12.02. 09:04

Közös dallal jelentkezik december 4-én Eric Clapton és Van Morrison

2020.12.01. 10:27

Gyönyörű a Fehér Ház karácsonyi dekorációja

2020.12.01. 08:00

Ma van a Magyar Rádiózás Napja!

2020.11.30. 09:36

Videón a gyertyagyújtás az AdventBazilikánál

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő