A becsült ára ötszöröséért, több mint 50 ezer fontért (17 millió forint) kelt el árverésen David Bowie Starman című dalának első felvétele.

Az 1971-ben készül magnófelvétel mintegy 50 éven át porosodott egy padláson – adta hírül a BBC hírportálja.

A felvételen hallható, amint Bowie azt mondja Mick Ronsonnak, hogy még nem fejezte be a dalt, amikor a gitáros be akarta fejezni a felvételt. Ronson a magnószalagot egy zenész barátjának, Kevin Hutchinsonnak adta, aki segített neki megtanulni a dalt 1971-ben.

Meghallgatva a számot Hutchinson David Bowie próbaszalagja címmel felcímkézte azt és a padlásra tette. Bár Hutchinson többször új otthonba költözött, a magnószalagot mindig magával vitte.

A Starman című dalt 1972-ben adták ki, és a brit toplistán a 10. helyre került. A dal később megjelent a Ziggy Stardust albumon is. Hutschinson akkor vette csak ismét elő a magnószalagot, amikor látott egy dokumentumfilmet David Bowie-ról 2016-ban.

A szalagon hallható még Bowie két másik száma, a Moonage Daydream és Hang Onto Yourself is. A merseyside-i Newton-le-Willowsban lévő Omega Aukciósház kedd esti árverésén 50 430 fontért vette meg egy licitáló.

Forrás: MTI

2019.07.12. 15:14

David Bowie-ról mintáztak Barbie babát

2019.02.04. 09:31

Film készül David Bowie-ról

2018.10.10. 10:30

David Bowie rajongó? Van egy jó tippünk

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő