Till Attila Tiszta szívvel című filmjéből fejleszt minisorozatot Noah Wyle, a Vészhelyzet széria Carter doktorának produkciós cége, a Slippery Moon Productions, a Warner Bros. TV-vel közösen – írja a Laokoon Filmgroup.

“Célunk kettős a sorozattal: egyrészt olyan műsort akarunk csinálni, amit még nem láthattunk tévében, másrészt teljesen át akarjuk formálni a jelenlegi felfogásunkat arról, mi mindenre is képesek a mozgássérültek” – idézte a közlemény Noah Wyle-t.
A 2017-ben a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra nevezett film számos fesztiváldíjat nyert világszerte, többek között a szaloniki szemlén, a franciaországi Arras filmfesztiválon vagy a cottbusi fesztiválon.

A filmre már korábban felfigyeltek Amerikában, a 2016-os chicagói nemzetközi filmfesztiválon elnyerte a Chicago Sun Times filmkritikusáról elnevezett Roger Ebert-díjat. Stalter Judittal, a film producerével két-három éve vette fel a kapcsolatot Noah Wyle az adaptációval kapcsolatban, azóta folyik a közös munka és a különböző jogi egyeztetések.

A 2016-ban bemutatott Tiszta szívvel akcióvígjáték egy kerekesszékes bandáról; a történetben két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. A film alapkérdése, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket, vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő húszéves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Amikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor igazán bevadulnak.

A filmet Till Attila rendezte, a mozi az Oscar-díjas Saul fiát gyártó Laokoon Filmgroup gyártásában készült. A producer Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor volt, az operatőr Juhász Imre, a látványtervező Ágh Márton, a főbb szerepeket Thuróczy Szabolcs, Fekete Ádám, Balsai Móni és Fenyvesi Zoltán alakította.

Forrás: MTI

2020.10.06. 08:30

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban! - hamarosan jön a Retro Rádió TOP 1000!

2020.10.22. 18:09

Hétvége Reggel - Leirer Timi már péntektől várja hallgatóinkat!

2020.10.22. 13:35

Paul McCartney egyedül készítette új, karanténalbumát

2020.10.22. 13:23

Október 23-tól a falusi mindennapok elevenednek meg a Szentendrei Skanzenben

2020.10.22. 10:13

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban – Abaházi Csaba kedvencei következnek

2020.10.22. 09:03

Isten éltesse Csepregi Évát

2020.10.21. 16:15

A Bochkor műsorvezetői élő adásban oltatták be magukat influenza ellen

2020.10.21. 15:50

Elkészült a londoni 6:3 felvételének digitális változata

2020.10.21. 15:00

Portréfilm a mozikban Ronnie Woodról, a Rolling Stones gitárosáról

2020.10.21. 11:20

EZ AZ a nap: 5 éve tartottuk a Vissza a jövőbe-napot!

2020.10.21. 09:42

Ó, azok a '80-as évek: ikonikus filmjelenetekkel készült klip

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő