Mivel egyre több városlakó jár futni a Bécsi Központi Temetőbe, az intézmény vezetése gondolt egyet, és két pályát is kijelölt a sírok között. A hivatalos megnyitót májusban tartják, természetesen futóversennyel.

Ahogy a város egyre jobban körbenövi a temetőit, egyre többen használják ezeket a sajátos oázisokat pihenésre, feltöltődésre, sportolásra. Így van ez a Bécsi Központi Temetővel, a Zentralfriedhoffal is, amely az utóbbi időben már nem csak a gyász és megemlékezés helye volt, hanem kedvelt célpontja a pihentető sétára vágyóknak és a futás szerelmeseinek.

Az új trendhez igazodva a temető vezetése március elején két futópályát jelölt ki a területen. A két pálya útvonalát táblák jelzik, a temető 2-es bejáratánál pedig egy áttekintő tábla is fogadja a sportolni vágyókat.

„Az, hogy egy temető egyszerre az emlékezés helye és élettér legyen, egyáltalán nem ellentmondásos. Nagyon nemes gondolatnak tartom, hogy elhunyt szeretteink ily módon részesei lehetnek életünknek” – mondta Maga Renate Niklas, a bécsi temetőket üzemeltető Friedhöfe Wien ügyvezetője a futópályák és a megnyitó kapcsán.

A futópályák hivatalos átadó ünnepsége 2019. május 25-én lesz, természetesen futóversennyel egybekötve. A rendezvény a Silent Run nevet kapta, nevezni három kategóriában lehet a wienläuft.at oldalon. A nevezési díjakból származó bevételt teljes egészében a PH Austria, a magas tüdővérnyomásban szenvedő betegeket támogató szervezet kapja.

fotó: Fasor a Bécsi Központi Temetőben © PID /Schaub-Walzer

2018.10.12. 08:42

Szigorítják Bécsben a kutyatartást

2019.05.08. 10:27

Élő könyvekkel is beszélgethetnek a bécsi fesztiválon!

2019.04.03. 10:21

Cukiságfaktor: két kis Bambi a bécsi állatkertben

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő