Szeptember 14-én jelenik meg a Verve Records / Columbia Records (Universal Music Group) gondozásában Tony Bennett és Diana Krall közös albuma, a ’Love Is Here To Stay’. A páros barátsága már több mint húsz éve tart; 2000-ben együtt turnéztak, emellett több közös duettjük is született, amelyek Bennett korábbi albumain kaptak helyet, de ez lesz az első közös lemezük.

A közös album egyik különlegessége, hogy a híres amerikai zeneszerző páros, a Gershwin-fivérek előtt is tiszteleg. Az ő dalaikat adják elő, az album megjelenése pedig pár nappal előzi csak meg George Gershwin születésének 120. évfordulóját.

Mindkét előadó többszörös Grammy-díjas és számos platinalemezzel is büszkélkedhetnek. Az idén 92 éves Bennett a világ egyetlen előadója, akinek 85 és 88 éves korában kiadott albumai első helyen szerepeltek a Billboard 200-as listáján, Krall pedig az egyetlen olyan jazzelőadó, akinek 8 albuma is első helyen debütált a Billboard „Legjobb Jazz Albumok” listáján.

Tony Bennett 1926-ban született Queensben, és élete során több területen is kipróbálta magát. Tinédzserként pincérkedett, majd a II. világháborúban szolgált, de ez alatt az idő alatt is zenélt, többek között katonai zenekarokban. 1949-ben fedezték fel New Yorkban, és azóta minden évtizedben jelentkezett új albummal. 19 Grammy-díjat nyert, valamint egy Grammy Életmű-díjat is, és csak az utóbbi évtizedben több, mint 10 millió albumot adott el. A zenélés mellett fest is, három festménye a Washington DC-ben található Smithsonian Intézet állandó kiállításának részét képezi.

Diana Krall szofisztikált zenéjéről ismert kanadai énekesnő. 5 Grammy- és 10 Juno-díjat tudhat magáénak, 9 arany-, 3 platina- és 7 multiplatina-lemeze van. Tizenéves korában ösztöndíjat nyert a bostoni Berklee Zenei Főiskolára, első albuma pedig 1994-ben jelent meg. 1999-es albuma, a ’When I Look In Your Eyes’ rekord hosszúságú 52 hetet töltött a Billboard „Legjobb Jazz Albumok” listájának első helyén. Több filmzenén is dolgozott már, valamint producerként és dalszövegíróként is szokott tevékenykedni, dolgozott együtt többek között Paul McCartney-val is.

Turnéi során rendszeresen telt házas koncerteket ad, hazánkban legutóbb a Művészetek Palotájában lépett fel 2016-ban.

2020.12.01. 10:27

Gyönyörű a Fehér Ház karácsonyi dekorációja

2020.12.01. 08:40

Nem, nem a Thriller lett a '80-as évek legjobb lemeze

2020.12.01. 08:00

Ma van a Magyar Rádiózás Napja!

2020.11.30. 09:36

Videón a gyertyagyújtás az AdventBazilikánál

2020.11.30. 09:10

Karácsonyra hangolódunk: Adventi kalendárium és életnagyságú Diótörő báb a gyulai Almásy-kastélyban

2020.11.27. 13:42

Idén is útnak indult az Adventi Fényvillamos 🎄

2020.11.27. 13:14

Itthon előjegyzésbe vetethetik magukat, akik kérnek majd oltást

2020.11.27. 10:15

Elment egy legenda, meghalt Balázs Fecó

2020.11.26. 18:02

Könyv készült Ennio Morricone életéről

2020.11.26. 13:56

Az eddigi intézkedéseket tartja fenn a kormány, nem szigorítanak

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő