Már látogathatja a nagyközönség a Fővárosi Állat- és Növénykertben az új Sünispotályt, a mentett állatok bemutató mentőhelyét. Az új létesítménnyel nemcsak nagyobb kapacitást tud az Állatkert a mentőmunka szolgálatába állítani, hanem a mentett állatokról való gondoskodás minden eddiginél több részletét tudják bemutatni a látogatóknak.

Ebben a központban természetesen nemcsak sünöket, hanem sok más, emberi segítségre szoruló mentett állatot, madarat, kisemlőst és hüllőt is mentenek, gyógyítanak az intézmény munkatársai oly módon, hogy ebből a mentőmunkából minél többet be lehessen mutatni az állatkerti látogatóknak is.

A Sünispotály az Állatkert májusban megnyílt új játszóparkja, a Holnemvolt Vár egyik részeként került átadásra.

A Sünispotályban a nagyközönséget mintegy 100 négyzetméternyi látogatótér várja, ahonnan üvegfalakon át lehet belátni a mentőmunka színteréül szolgáló kezelőhelyiségekbe, illetve az állatok elhelyezését szolgáló röpdékbe is.

A mentőmunka bemutatását a látogatói térben elhelyezett információs rendszer teszi teljessé, illetve a Sünispotály megnyitásával különféle ismeretterjesztő, oktató programok is elindulnak.
A Sünispotály emeletén alakították ki a Frakk-termet.

Az oktatóterem, amelyet ugyan egyénileg is fel lehet keresni, de elsősorban csoportos foglalkozások színterének szánják, a felelős állattartással foglalkozik. Ezt a témakört azért tartja fontosnak az Állatkert, mert a társállattartók semmilyen szervezett vagy intézményes képzésben nem részesülnek, és sokszor anélkül vágnak bele házi kedvencek tartásába, hogy azok igényeiről, biológiai sajátosságairól legalább alapvető ismeretekkel rendelkeznének.

MTI Fotó: Kovács Attila

 

2019.02.26. 16:57

Pénteken Vadon Nap lesz az Állatkertben

2018.09.06. 11:30

Tovább folytatódik a „baby boom” az Állatkertben

2019.03.14. 16:15

Elindult a tavaszi szezon az Állatkertben!

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő