Sokszínű programok, a komolyzenei események mellett könnyűzenei koncertek, gyerekeknek szóló táncelőadás és kiállítás is várja az érdeklődőket az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF), amelyet április 3. és 19. között rendeznek a fővárosban.

Gyerekeknek szóló előadással lép fel a 40. Budapesti Tavaszi Fesztiválon Akram Khan, a nemzetközi táncélet egyik kiemelkedő alakja. Koncertet adnak az ütőhangszeres muzsika kiválóságai – köztük a Grammy-díjas Third Coast Percussion, valamint a Tambuco Percussion Ensemble mexikói kvartett a Zeneakadémián.

Különleges koncertre készül a hazai rock- és beatzene hőskorának meghatározó személyisége, Horváth Charlie, valamint legfrissebb albumát mutatja be a hiphop, a soul, a funk és a spoken word műfaját vegyítő Tank and the Bangas New Orleans-i formáció, de színpadra lép a handpan sokoldalú virtuóza, a Björkkel és Ólafur Arnaldsszal együtt dolgozó Manu Delago is.

Akram Khan brit táncos gyerekközönségnek koreografált Chotto Xenos című előadása a világpremierje után alig néhány héttel, április 17-én és 18-án lesz látható Budapesten.

Április 5-én a Zeneakadémián lép fel többek között a Grammy-díjas Third Coast Percussion, a négy mexikói muzsikusból álló Tambuco Percussion Ensemble, valamint Szaniszló Richárd és Makoto Ozone, világhírű japán dzsesszzongorista és zeneszerző. Németországból érkezik Budapestre a Kai Strobel együttes.

A komolyzenei események mellett gazdag könnyűzenei kínálatból is válogathat idén a közönség. Magyarországra érkezik Joep Beving sztárzongorista, az A38-on mutatja be új albumát az eklektikus zenéjéről, karizmatikus zenészeiről, a spoken word és a költészet határán egyensúlyozó szövegeiről híres Tank and the Bangas amerikai csapat, valamint a Manu Delago Ensemble, a handpan osztrák virtuózának zenekara, de koncertet ad a Kedves Péter és Buzás Krisztián fémjelezte Belau zenekar is.

Ugyancsak április 5-én lép sznípadra Horváth Charlie, aki a jól ismert dalok mellett új lemezéből ad ízelítőt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Az idei Liszt-maratonon, a Nemzeti Múzeumban, elsősorban a zeneszerző szólózongorára írt alkotásai csendülnek fel. Idén is megrendezik a Budapest Art Weeket, visszatér a barokk zenei különlegességeket felvonultató Zsabó Fesztivál, ingyenes programokkal várja a közönséget az Akvárium Tavasz Terasz, míg a Ludwig Múzeum Slow Life – Az élet lassú tempóban című kiállítása a lelassulás különös művészetébe enged majd bepillantást.

Forrás: MTI

2021.04.19. 09:30

Megjelent a második, soha nem hallott Gary Moore dal is

2021.04.19. 08:08

Díjat nyert Horvát Lili filmje a Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon

2021.04.18. 08:40

3D nyomtatóval készítenek elefántcsontot Bécsben

2021.04.17. 11:28

Ma a van a denevérek világnapja

2021.04.17. 08:06

Nézői méltatlankodást szült a Fülöp herceg halála miatti televíziós műsorváltozás

2021.04.16. 15:55

A Nemzeti Színházban emlékezhetnek Törőcsik Marira a tisztelői

2021.04.16. 12:24

Phoebe Waller-Bridge mellett Mads Mikkelsen is játszik az Indiana Jones 5. részében

2021.04.16. 09:26

Így szólnak Paul McCartney dalai sztárzenészek előadásában

2021.04.16. 08:47

Elhunyt Törőcsik Mari

2021.04.16. 08:04

Anne Frank naplóját közvetíti az Operett a holokauszt magyarországi áldozatainak napján

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő