Augusztus 25-én ünnepli 90. születésnapját a skót színész, Sir Sean Connery.

Connery szegény munkáscsaládba született és mielőtt színészi pályára lépett volna, dolgozott tengerészként, modellként és koporsófényezőként is. Nyert Mr. Universe testépítő versenyt is.

1958 óta láthatjuk a filmvásznon, a világhírnevet James Bond karaktere hozta meg számára, az 1962-es dr. No után nevét mindenki megjegyezte.
Sean Connery még öt alkalommal öltötte magára a 007-es ügynök luxusöltönyét, majd átadta a stafétabotot Roger Moore-nak.

Connery sosem végzett színiiskolát, ám képességei, tehetsége utat tört, és felejthetetlen alakítást nyújtott többek között a Marnie-ban, A rózsa neve és a Vadászat a Vörös Októberre című filmben, A sziklában, a Hegylakóban vagy az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban.

Az Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért az 1988-as Oscar-gálán a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrot is átvehette, 1996-ban Cecil B. DeMille Award életműdíjjal jutalmazta a filmipar. 1998-ban elnyerte a BAFTA legrangosabb díját, a British Academy Fellowshipet.

Legutolsó filmje a 2003-ban, Alan Moore képregényéből készült A szövetség című mozi volt. Bár több rendező próbálta visszacsalogatni, némelyik igen jelentős pénzösszeg fejében, Connery nem adta be a derekát és valóban 2003-ban láthatták őt a nézők utoljára a mozivásznon.

Magánélete is rendezett, első feleségétől, az ausztrál Diane Cilento színésznőtől szülelett Jason fia, második nejét, a francia-marokkói festőművészt, Micheline Roquebrunet 1975-ben vette el. Unokája már 23 éves.

Sean Conneryt az angol királynő 2000-ben lovaggá ütötte.

Isten éltesse a legendás színészt! 💛

Forrás: MTI, Retro Rádió, ezenanapon
Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

2021.05.13. 10:45

Elárverezik Ceausescu és Iliescu egykori elnöki különgépeit

2021.05.13. 09:12

Megvan a rock halhatatlanjainak idei névsora

2021.05.13. 08:08

80 százalék körüli foglaltság várható pünkösdkor a szállodákban

2021.05.12. 15:38

Kiefer Sutgerland a főszereplője és a producere is egy új kémtörténetnek

2021.05.12. 14:03

56 éves a The Rolling Stones egyik legnagyobb slágere

2021.05.12. 11:37

A tartós stressz a kutyáknál összefügg a gazdával való kapcsolattal

2021.05.12. 08:18

Újra kiadta két albumát az Alphaville

2021.05.12. 07:36

Zivatarveszélyre figyelmeztetnek az ország egész területén

2021.05.11. 17:24

Tina Turnerre voksolt a legtöbb rajongó a Rock & Roll Hall Of Fame szavazásán

2021.05.11. 10:58

Tom Cruise visszaadja Golden Globe-díjait

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő