A koronavírus okozta, továbbra is bizonytalan helyzet miatt a zenész lemondta régóta várt koncertkörútját Európában. A tervek szerint az elmaradt turnét jövőre pótolja.

Magyarország nincsen a tervezett turnéállomások között, hozzánk legközelebb Csehországban, Prágában koncertezik majd Richard Marx, a tervek szerint 2022. augusztus 30-án.

A Chicagoban született zenész, dalszerző és producer a pop-rock történelem egyik legsikeresebb előadója, aki világszerte több mint 30 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, nevéhez 14 №1 sláger fűződik, és azon kevés zenészek közé tartozik, akiknek legalább egy listavezető dala volt az elmúlt négy évtized mindegyikében.

2010-ben Richard Marx kiadta a legnagyobb slágerei  válogatását, a  “Stories To Tell” albumot rajta bónuszként a  “When You Loved Me” című dallal, amely szintén sláger lett. Legutóbbi 2014-ben jelentkezett új zenei anyaggal, a “Beautiful Goodbye” című koronggal.

Fotó: Tim Mosenfelder/Getty Images

2021.09.24. 13:18

64 éves a Jailhouse Rock

2021.09.24. 12:11

Budapest mellett Veszprémben is lesz Kávéházak Éjszakája

2021.09.24. 09:30

Eddig soha nem hallott dallal jelentkezett a Rolling Stones

2021.09.24. 08:09

Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes vízilabda-válogatottjáról

2021.09.23. 16:57

Hétvégén visszatér a nyár

2021.09.23. 16:43

Hatalmas titokra derült fény az új Downton Abbey mozifilmmel kapcsolatban

2021.09.23. 11:40

A "Főnök" 72 éves lett

2021.09.23. 11:31

A Procol Harum klasszikusát dolgozta fel Carlos Santana

2021.09.23. 08:03

138 éve született Gundel Károly

2021.09.22. 14:02

Végérvényesen beköszönt az ősz!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő