A Marrakechben található dzsámit és minaretet ábrázoló kép, amelyet az egykori brit miniszterelnök 1943-ban, Roosevelt elnöknek festett, a Christie’s aukcióján kelt el 11,6 millió dollárért.

Winston Churchill alkotásáért, amely Angelina Jolie tulajdona volt, 2 millió és 3 millió ötszázezer dollár közötti árat reméltek a Christie’s –nél. Ehhez viszonyítva az összeg, amelyért a „A Koutoubia Mecset tornya” című festmény új gazdára talált valóban csillagászati.

A Marrakeshről készült tájkép eredetileg Churchill ajándéka volt Franklin Roosevelt amerikai elnöknek. Ám Roosevelt halála után a festmény többször gazdát cserélt, míg 2011-ben Angelina Jolie gyűjteményének része lett.

A Christie’s munkatársa, Nicholas Orchard arra hívta fel a figyelmet, hogy az aukcióra bocsátott Churchill festmény, „A Koutoubia Mecset tornya” több szempontból is különleges darab.
„Egyrészt a brit miniszterelnök a II. Világháború idején ezen a képen kívül semmi mást nem festett. A casablancai konferencia nagyon lényeges találkozó, amelyen az amerikai és angol államfő a háborúból kievezető útról tárgyalt, ami a tengelyhatalmak feltétel nélküli megadásával valósulhatott volna meg. Rendkívül fontos a két politikus közti szoros barátság ténye is. Churchill ugyanis a most árverésre bocsátott képet akkor festette Rooseveltnek, amikor a konferencia után Casablancából Marrakechbe utaztak. ” – mondta Nicholas Orchard. Churchill.

Fotó: Bettmann/Getty Images

2021.04.18. 08:40

3D nyomtatóval készítenek elefántcsontot Bécsben

2021.04.17. 11:28

Ma a van a denevérek világnapja

2021.04.17. 08:06

Nézői méltatlankodást szült a Fülöp herceg halála miatti televíziós műsorváltozás

2021.04.16. 15:55

A Nemzeti Színházban emlékezhetnek Törőcsik Marira a tisztelői

2021.04.16. 12:24

Phoebe Waller-Bridge mellett Mads Mikkelsen is játszik az Indiana Jones 5. részében

2021.04.16. 09:26

Így szólnak Paul McCartney dalai sztárzenészek előadásában

2021.04.16. 08:47

Elhunyt Törőcsik Mari

2021.04.16. 08:04

Anne Frank naplóját közvetíti az Operett a holokauszt magyarországi áldozatainak napján

2021.04.15. 11:21

Isten éltesse Bodrogi Gyulát!

2021.04.15. 11:06

David Coverdale a nagy terek és a sok lépcső miatt vált meg otthonától

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő