Július 27-én pénteken, a Queen legendás 1986-os Népstadion-koncertjének 32. évfordulóján nagyszabású emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban. A felejthetetlen estét a Hungarian Rhapsody című másfél órás koncertfilm nagytermi vetítése mellett beszélgetésekkel, élő tribute-muzsikával és kiállítással idézik meg.

A magyar popkultúra és rocktörténelem egyik legjelentősebb mérföldköve minden kétséget kizáróan a Queen budapesti koncertje volt 1986. július 27-én. Ez volt az első stadionkoncert Magyarországon, sőt a „Vasfüggöny” mögött, amelyen a világ élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel. A felejthetetlen koncert az együttes utolsó, 1986-os “Magic” turnéja keretében valósult meg. A csillagászati költségvetésű koncert elé számtalan akadály gördült részben az állami bürokrácia útvesztői, részben finanszírozási problémák miatt.

A sokáig lehetetlennek tűnő vállalkozást végül úgy sikerült megvalósítani, hogy Hegedűs László főszervező és társai vállalták, professzionális koncertfilmet készítenek az estéről az elérhető legjobb minőségben, 35mm-es filmre.

Miután hosszas lobbizás után az állami szervektől is zöld lámpát kapott a vállalkozás, megindult a lázas szervezés, és a többi már történelem…A koncert máig emlékezetes pillanata, amikor Freddie Mercury a 72.000 fős közönséggel együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt… című magyar népdalt, olyan ismert slágerek társaságában, mint a Kind of Magic, I Want to Break Free, Radio Ga Ga vagy a We Will Rock You.

A koncert rögzítésének idejére gyakorlatilag a teljes magyar filmgyártás leállt, a MAFILM minden létező szakembert és eszközt a helyszínre irányított. A film rendezője számos kultikussá vált magyar zenés film, köztük A kenguru rendezője, Zsombolyai János lett, aki lelkes Queen-rajongóként Mihály György producerrel együtt maximális energiával vetette bele magát a munkába és rendkívül jól megtalálta a közös hangot a zenekarral is. A film vezető operatőre a számos Oscar-díjas film képi világáért felelős Ragályi Elemér volt.

A 17 kamerával, 35mm-es filmre rögzített koncertfilm készítése során számtalan trükköt és speciális megoldást kellett bevetni, ám a teljes stáb kiváló munkájának köszönhetően egy valóban világszínvonalú koncertfilm született „Magic – A Queen Budapesten” címmel, ami többek között 1987-ben, Londonban a British Video Awards díjkiosztóján elnyerte az év Legjobb zenés filmje díjat.

A zenekar 2012-ben digitálisan restauráltatta a képet és 5.1-ben újrakeverték a hangot. A Hungarian Rhapsody címmel újra kiadott koncertfilm fantasztikusan adja vissza a koncertet és előkészületeit.

2018.12.12. 09:24

A Bohemian Rhapsody lett a 20. század legtöbbet streamelt dala

2018.11.21. 18:16

Queen hétvége a Retro Rádióban!

2018.05.16. 10:01

Megérkezett a Bohemian Rhapsody című Queen-film előzetese!

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő