Két aranyos pingvinfióka jött világra a Budapesti Állatkertben. A december második felében kikelt apróságok egy költőüregben tartózkodnak, szüleik féltő gondoskodással óvják őket

A nagyközönség csak néhány hét múlva láthatja majd az kicsiket, amikor először előmerészkednek a költőüregből. De az Állatkert honlapján és Facebook-oldalán addig is nyomon lehet majd követni a gyarapodásukat.

A Budapesti Állatkertben a pingvinek tartása több mint százéves múltra tekint vissza. Az idők során számos különböző pingvinfajt láthatott a közönség, például sziklaugró és Humboldt-pingvineket. A jelenleg bemutatott, Afrika déli részének partjai mentén őshonos pápaszemes pingvinekkel bő három évtizeddel ezelőtt kezdtek el foglalkozni. Félix, az első Magyarországon, ezen belül Budapesten kelt, és sikeresen felcseperedett pingvinfióka 1994-ben jött a világra. Azóta rendszeres a szaporulat a fővárosi pingvineknél, így a mostani két fióka negyedszázad alatt már a 39. és a 40. a sorban. A jelenlegi kolónia egyébként 32 egyedből áll.

Az új esztendő kezdetére a szokásos „népszámlálást” is megtartották az Állatkertben. Ebből kiderül, hogy a városligeti intézményben az emlősöket 135 faj 1380 egyede, a madarakat 155 faj 1302 egyede, a hüllőket 132 faj 893 egyede, a kétéltűeket 33 faj 327 egyede, a különféle halakat 231 faj 5759 egyede, a gerincteleneket pedig 204 faj 658 egyede és további 104 tenyészet képviseli jelenleg. Ehhez még hozzájön a Budapesti Állatkert által fenntartott Margitszigeti Kisállatkertben lakó 3 emlősfaj 20 egyede, illetve 22 madárfaj 106 egyede. Így mindösszesen 896 állatfaj 10.445 egyedéről, illetve a már említett 104 tenyészetről gondoskodnak nap mint nap a kert szakemberei.

 

2021.01.19. 17:35

21 éve lett listavezető a Pink Floyd kultikus albuma, a „The Wall”

2021.01.19. 15:02

Steve Martin is beoltatta magát koronavírus ellen

2021.01.19. 08:53

Barry Gibb a brit albumlisták élére tört

2021.01.19. 08:38

Szobrot kaphat a ma 75 éves Dolly Parton

2021.01.19. 08:28

Stork Natasa a legígéretesebb európai tehetségek között

2021.01.18. 11:54

Kisfilmen látható az a fővárosi állatkert nőstény perzsa leopárdja

2021.01.18. 08:36

Vilmos herceg arra bíztatja a Briteket, hogy oltassák be magukat

2021.01.17. 17:18

Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató

2021.01.15. 12:04

Judi Dench beoltatta magát és újra dolgozik

2021.01.15. 09:57

A Sex Pistolsról készít filmet a Trainspotting rendezője

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő