Orosz állampolgárságért folyamodott Natalia Oreiro, uruguayi-argentin énekes- és színésznő – közölte hétfőn a TASZSZ.

Elhatározásáról Oreiro maga számolt be az orosz hírügynökségnek. Mint mondta, amikor a Buenos Aires-i orosz nagykövetségen a készülő látogatásával kapcsolatos formaságokat intézett, megkérdezték tőle, hogy nem akar-e orosz állampolgár lenni. A színésznő igent mondott és, mint mondta, kitöltött “egy csomó papírt”.

Az ötlet egy tavalyi, népszerű orosz éjszakai tévéshow-ból származik, amelynek műsorvetője, Ivan Urgant “a legoroszabb külföldi színésznőnek” titulálta a színésznőt.

Oreiro válaszul azt mondta, hogy Putyinnak (Oroszország elnökének) meg kellene adnia számára az orosz állampolgárságot.

A 43 éves, Uruguayban született színésznő Magyarországon is ismert, elsősorban a Vad angyal című tévésorozatból. A TASZSZ-nak azt mondta, hogy már az első látogatása során otthon érezte magát Oroszországban, ahol Nasa Natasa (A mi Natasánk) néven szervezett rajongótábora működik. Közölte, hogy hódolóitól eddig 15 szuvenír orosz útlevelet kapott ajándékba.
az elmúlt években több híresség is kapott orosz állampolgárságot. A legismertebb közülük talán Gérard Depardieu francia és Steven Segal amerikai színész.

Forrás: MTI

Fotó: Wikimedia.org

2020.12.05. 09:32

Elhunyt Pécsi Ildikó

2020.12.04. 13:26

Újra közlekedik a BKV Mikulás autóbusza

2020.12.04. 10:30

Várunk 2021! - Tom Jones a VeszprémArénában ad koncertet jövőre

2020.12.04. 09:06

Állatkert a karácsonyfa alatt

2020.12.03. 13:29

Gyönyörű lett az Ország Karácsonyfája

2020.12.03. 10:43

Az online térre átalakított programmal készül idei ünnepi koncertjére Halász Judit

2020.12.03. 10:20

A karácsonyi csomagokat legkésőbb december 18-ig fel lehet adni

2020.12.03. 08:48

Balázs Fecó emlékére ezen a hétvégén a Margitszigeti Zenélő Kút Fecó dalait zengi 🖤

2020.12.02. 19:10

Végső búcsút vettek Benkő Lászlótól

2020.12.02. 09:10

Minden idők legjobb klipje: 37 éves a Thriller!

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő