Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án, az idei debreceni virágkarneválon, a kompozíciókhoz 670 ezer szál dália érkezik Hollandiából.

Az idei karneváli menetben 16 virágkocsi és 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport vonul majd fel a Nagyállomástól a Nagytemplom érintésével a Nagyerdőbe. Debrecen városa a Szent Koronát és a városcímert ábrázoló kocsik mellett egy harmadik kompozíciót is készíttet: az ország első vidéki állatkertjeként 60 éve megnyílt debreceni állatkertet ünneplő virágkocsin 4,6 méter magas, 13 méter hosszú óriás virágtigris lesz látható.
Este Karneváléj elnevezéssel a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépővel rendezik meg az ország legnagyobb “aréna show-ját”, és az idén először a karnevál másnapján, augusztus 21-én, esti felvonuláson ismét bemutatkoznak a virágkocsik és a művészeti csoportok a belvárosban.
A karneváli hét programjai már augusztus 14-én megkezdődnek Debrecenben. A nagyerdei Békás-tó környékén rendezik meg a gyerekek ötnapos Galiba fesztiválját, a fények éjszakái program keretében egy nemzetközi, 3D mapping művészekből álló csapat épületvetítéssel “kelti életre” a Nagytemplomot, a Déri Múzeumot és a régi városházát, lesznek kerékpáros programok, food truck show, és megtartják a cseh sörök karneválját is.
A korábbi 48 virágkarneválon összesen több mint százmillió szál virágot használtak fel kocsik díszítéséhez. Az idei, 49. karneválon a tavaly elindított törekvést folytatva, a szervezők igyekeznek minél több élő virágot felhasználni a több százezer szárazvirág mellett. Ezért a karnevál előtt egy-két nappal érkezik meg Debrecenbe az a kamion, amely 670 ezer szál dáliát szállít a virágkocsik feldíszítéséhez.

MTI

2020.10.06. 08:30

Nekünk fontos hallgatóink véleménye: Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban!

2020.10.20. 14:10

A Nagy Bűvészmutatvány: így gyújtotta fel Lovász Lacit Bochkor Gábor

2020.10.20. 14:00

Meghalt James Redford, Robert Redford fia

2020.10.20. 11:10

Elkészült a londoni 6:3 felvételének digitális változata

2020.10.19. 10:19

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban – bemutatjuk Várkonyi Attila TOP 10-es listáját!

2020.10.19. 09:07

Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

2020.10.18. 13:35

"Nagyon szeretem a Retro Rádió minden kedves hallgatóját!" - gyönyörű bejegyzéssel ünnepel Várkonyi Attila

2020.10.18. 10:02

Szlovákia teljes lakosságát letesztelik

2020.10.16. 16:55

Filléres emléktárgyak: vasárnap is izgalmas témával várjuk önöket a Sztársávban

2020.10.16. 15:39

A mellrák elleni küzdelem hónapjáról, és a TEDx Danubiáról is szó lesz a Hétvége Reggelben

2020.10.16. 08:56

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban – Leirer Timi kedvencei következnek

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő