Online előadással és programmal készül több kulturális intézmény is a járványügyi szigorítások miatt: a Vígszínház élőben közvetíti a Padlás 999. előadását szombaton, a Filharmónia Magyarország koncertjét pedig vasárnap tekinthetik meg az érdeklődők az interneten.

A járványügyi intézkedések szigorítása miatt elmarad a Padlás című musical szombat délutáni előadása. Helyette este hét órától online közvetítés keretében láthatják a nézők a Padlás 999-ik előadását.

A Filharmónia Magyarország is online közvetíti koncertjét vasárnap: a közönség 19 órakor hallhatja Tóka Ágoston orgonaművész és az Óbudai Danubia Zenekar előadását a Zeneakadémiáról. Elhalasztja a 30 napon belül meghirdetett koncertjeit a Pannon Filharmonikusok zenekar is. Az ezekre a hangversenyekre megvásárolt bérletek és jegyek érvényesek lesznek a pótkoncertekre, amelyek időpontjáról és műsoráról később adnak tájékoztatást.

A korlátozások miatt a Pannon Filharmonikusok koncertjei is az online térbe költöznek: az elhalasztott előadások eredeti napján, este 8 órától közvetítik majd a hangversenyeket.

Online láthatják a nézők a Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc – Nővarázs című produkciójának előadását is az fnc.hu oldalon. A produkciót a közvetítésre megváltott, egyúttal a Fővárosi Nagycirkusz munkáját is támogató jegyekkel lehet elérni. Az elmaradó előadásokra szóló jegyeket az intézmény visszaváltja.

A debreceni Déri Múzeum és tagintézményei is áthelyezik programjaikat a következő hetekben az online térbe, ahol folyamatosan bővülő kínálattál várják az érdeklődőket – olvasható az intézmény tájékoztatójában.

A mozik bezárása miatt elmarad Gothár Péter legújabb filmje, a Hét kis véletlen november 26-ai, magyarországi bemutatója. A Megáll az idő rendezőjének új filmje várhatóan jövő év januárjában érkezik a magyar mozikba.

Forrás: MTI

Fotó: Simone Joyner/Getty Images

2021.09.23. 08:03

138 éve született Gundel Károly

2021.09.22. 14:02

Végérvényesen beköszönt az ősz!

2021.09.22. 13:28

Isten éltesse a 70 éves David Coverdale-t!

2021.09.22. 11:32

Érkezik Rod Stewart 31. stúdióalbuma

2021.09.22. 09:36

Clint Eastwood filmjével nyílik meg a 34. Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál

2021.09.22. 08:04

Csak a zene van - Charlie Band + Tátrai Band novemberben az Arénában

2021.09.21. 16:33

Újra Vizes Gálát rendeznek a Duna Arénában

2021.09.21. 14:56

Eric Clapton mégsem tartotta magát az ígéretéhez?

2021.09.21. 11:29

Picasso kilenc alkotását adományozta Franciaországnak a művész lánya

2021.09.21. 09:38

Immár hét Prince kislemez van „minden idők legjobb 500 dala” közt – a lista 17 év után frissült

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő