Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, boldogan utaznak haza a bronzéremmel a tokiói olimpiáról. Az együttes a vasárnapi helyosztón 9-5-re verte a spanyolokat.

“Fel kellett rázni a fiúkat, gyorsan túl kellett lépni az elődöntős vereségen. – kezdte értékelését a szakember. – Fájó volt a görögök ellen nem bejutni az olimpiai döntőbe, hiszen bármikor aláírtuk volna a kezdés előtt, hogy a görögökkel játsszuk az elődöntőt. De összeraktuk magunkat, nyomatékosítottuk magunkban, hogy mi az, amit el akarunk érni, mik a motivációs erők, Nagy Viktor utolsó mérkőzésétől kezdve addig, hogy nem biztos, hogy mindenkinek lesz egy másik lehetősége nemcsak érmet szerezni, hanem egyáltalán olimpián szerepelni. Az sem volt biztos, hogy megrendezik az olimpiát, nem tudhattuk, hogy egyáltalán itt lehetünk-e. Mondtam a fiúknak, hogy az ilyen lehetőségekkel élni kell.”
Ahogy fogalmazott: örömmel és boldogsággal mennek haza, győzelemmel, sikerrel és jövőképpel.

A spanyolok elleni meccsről úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen csapattól tartani kell, ráadásul az elmúlt időszakban nagyon szoros mérkőzéseket játszottak egymással.
“Szerintem a három legnagyobb esélyes között volt a spanyol válogatott, nagyon stabilak. Az elmúlt időszakban nagyon nyomták a gázpedált, kíváncsi voltam, hogy meddig bírják. A szerbeknek is klasszis egyéni teljesítményekre volt szükségük ellenük az elődöntőben, úgyhogy óriási értéke van annak, hogy így tudtuk őket legyőzni. Egy picit lehet, hogy elfáradtak a végére. Mi pedig jól reagáltunk mindenre, sokkal több kiállítást kellett kivédekeznünk, mint nekik, de erre fel is voltunk készülve.” – elemzett Märcz, aki bevallotta, hogy kicsit elérzékenyült, mert fontos volt számára is, hogy a játékosok bronzéremmel a kezükben menjenek haza.

“Remélem, hogy lesz lehetőségük még ennél csillogóbb éremért is játszani. Van potenciál a jövő férfi vízilabdázóiban is.” – mondta.A szakember egyben gratulált a női válogatottnak, amely szombaton ugyancsak bronzérmet szerzett Tokióban.
A búcsúzó Nagy Viktorról azt mondta: köszöni neki, hogy kitartott, szerinte extrát nyújtott ahhoz képest, mint amit év közben lehetett látni tőle, és örül annak, hogy éremmel távozik.

A csapatkapitány Varga Dénes is azzal kezdte, hogy bár a kapus kérte tőlük, hogy küzdjenek érte is, ezt nem is kellett volna mondania.
 “Volt bennünk annyi betyárbecsület, hogy ha már tudjuk, hogy az utolsó mérkőzése, akkor nem csak az országunkért, hanem érte is küzdjünk egy kicsit jobban.” – árulta el.
A bronzmeccsről szólva a Ferencváros pólósa azt mondta, a spanyolok néhány játékosa nem kapta el a ritmust, s ezt ők ki tudták használni. “Emellett jól védekeztünk, illetve Viktor jól védett.” – jelentette ki.

Hárai Balázs úgy fogalmazott, arannyal felérő számukra ez a bronzérem, mert nagyon sokat dolgoztak az elmúlt években azért, hogy éremmel távozzanak a japán fővárosból.        
 “Nagyon elfáradtam a bronzmeccsen. Hogy ez volt-e az utolsó olimpiám? Még nem tudom. Párizsban még nem jártam, hogy a családdal megyek-e nyaralni vagy az olimpiára, majd elválik. Még nem nézek ennyire előre.” – nyilatkozott.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

2021.09.17. 15:27

Így szól a „Hellraiser” Ozzy Osbourne és Lemmy Kilmister előadásában

2021.09.17. 13:32

Christo tervei alapján becsomagolták a Diadalívet Párizsban

2021.09.17. 11:21

Két óra alatt félmillió példány fogyott: a Guns N' Roses 30 éve dobta piacra ikonikus albumait

2021.09.17. 09:25

A felelős kutyatartásra hívja fel a figyelmet a Belvárosi Kutyafesztivál

2021.09.17. 08:05

A kulturális sokszínűséget ünneplik hétvégén a Szentendrei Skanzenben

2021.09.16. 16:24

Jótékonysági aukcióra bocsátják Pelé-relikviáit

2021.09.16. 13:06

Tangó, bordalok, koncertek az idén harmincéves Pécsi Napok fesztiválon

2021.09.16. 09:55

Így szól a "Nothing Else Matters", amikor Dave Gahan énekli

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő