A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a 11. percben Szalai Ádám gyönyörű fejes góljával szerzett vezetést, majd a németek a 66. percben egyenlítettek Kai Havertz révén, de örömük nem tartott sokáig, mivel Schäfer András azonnal válaszolt. A hazai csapat Leon Goretzka 84. percben szerzett találatával jutott tovább és foszlatta szét a magyar álmokat.

A meccs elején a németek azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, Gulácsit pedig már a negyedik percben tesztelték, ugyanakkor azt a magyarok is jelezték, hogy labdaszerzés után azonnal támadásba lendülnek, azaz mindkét csapat azt játszotta, amit előzetesen várni lehetett. A hazai nyomás ellenére az első végigfutó magyar kontra rögtön góllal végződött Sallai precíz beadásának és a fejsérülése után visszatérő Szalai Ádám hajszálpontos, látványos fejesének köszönhetően. A bekapott gól nem változtatott a játék képén, a németek támadtak, a magyarok védekeztek és vártak a kínálkozó megugrási lehetőségre. A félidő derekán először szorult be igazán Marco Rossi együttese, amit Hummels keresztlécen csattanó fejese, majd Gulácsi újabb szép védése jelzett.

Ahogy a meccs előtt, úgy a 30. perc tájékán ismét “leszakadt az ég”, ömlött az eső, a német rohamok viszont abbamaradtak. Bár a hazaiak a szünetig is fölényben futballoztak, újabb helyzetet nem tudtak kialakítani az előző két meccshez hasonló precizitással és önfeláldozással védekező magyarok ellen, sőt Sallai és Schäfer távoli kísérlete szolgáltatott némi izgalmat az első félidő hajrájában.

A folytatást nagy lendülettel kezdte az esélyesebb német együttes, de a magyar védelem továbbra is állta a rohamokat. A magyar futballisták jószerivel hibátlanul tették a dolgukat, mindig akadt egy játékos, aki menteni, szerelni, becsúszni, fejelni vagy blokkolni tudott, a védelem tagjai láthatóan extázisban játszottak. Ráadásul a magyarok ebben a periódusban sem mondtak le a gyors ellenakciókról, de igazi veszélyt pontrúgásból jelentettek: előbb egy rögzített szituációt követően az előző meccs hőse, Fiola nem találta el jól a labdát ígéretes helyzetből, majd Sallai szabadrúgásból a kapufára lőtt.

A németek végül egy egyéni hiba következtében – Gulácsi aláfutott egy beadásnak – egyenlítettek, azonban a magyarok első támadásukból válaszolni tudtak Schäfer első válogatottbeli góljával. Ez a találat a hazai szurkolókat teljesen elnémította, a német csapatot pedig “megfogta”, percekig nem ocsúdtak fel az újabb sokkhatásból. A 80. perctől viszont ismét fokozódott a nyomás a magyar kapun, s végül Goretzka révén a német fölény góllá érett. A magyaroknak a hátra lévő időben már nem volt esélyük újabb gólra, így bár sokáig továbbjutásra álltak, végül búcsúztak a csoportkört követően, hiába számít bravúrnak a döntetlen is.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021.08.03. 14:42

Újabb 80-as évekbeli sláger lépte át az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.08.03. 13:47

Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását

2021.08.03. 12:56

A Genesis volt gitárosa online kapcsolódik be a Djabe koncertjébe

2021.08.03. 11:16

Ma van fehérbor világnapja

2021.08.03. 10:23

Magyar ezüst született vitorlázásban

2021.08.03. 09:54

25 év után újra két magyar dobogós egy versenyszámban

2021.08.03. 08:06

Uniós oltalmat kapott a tuzséri alma és az őrségi tökmagolaj

2021.08.02. 14:49

1975-ben az Eagles dala volt az első a Billboard single listáján

2021.08.02. 13:01

53 éve a Doors második alkalommal hódította meg a slágerlistákat

2021.08.02. 09:42

Horvát zenész a Whitesnake új tagja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő