Kedden újdonságokkal nyitnak újra a BKV Zrt. múzeumai: többek közt szimulátoron lehet kipróbálni a villamosvezetést, a Városi Tömegközlekedési Múzeumban megújuló tárlat várja a látogatókat, a Földalatti Vasúti Múzeumban pedig a kisföldalatti megnyitásának 125. évfordulójára emlékeznek.

A 18 év alatti látogatók a kihelyezett biztonsági előírásokat betartva, a felnőtt érdeklődők a védettségi igazolványt bemutatva válthatják meg belépőjüket egy buszjegy áráért.

A szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum névre keresztelt ipartörténeti gyűjteményt 1992-ben, az 1914-ben épült HÉV-kocsiszínben nyitották meg, az intézmény a jövő évi 30 éves évfordulója előtt áll. A jubileum alkalmából elkezdték a kiállítás információs és képanyagának megújítását. A múzeum egyik termében keddtől már egy teljesen megújult, a vállalat múltját, ikonikus járműveit bemutató tárlattal ismerkedhetnek az érdeklődők.

A múzeumban idén új kezdeményezésekkel várják a közlekedésrajongó látogatókat, többek között szimulátoron próbálhatják ki a villamosvezetés élményét, valamint szakértő vezetéssel nyitják ki járműveik belső terét is.

A Földalatti Vasúti Múzeumban autentikus helyszínen lehet emlékezni a kisföldalatti megnyitásának 125. évfordulójára. A metróaluljárójából nyíló, 1975 óta működő múzeum ugyanis a világon elsőként, 1896. május 2-án átadott Millenniumi Földalatti Vasútnak (MillFAV) állít emléket. A múzeumot a kettes metró építésekor, 1955-ben kiiktatott eredeti alagútszakaszban olyan járműemlékekkel rendezték be, mint az 1-es és 19-es pályaszámú Schlick gyártmányú motorkocsik vagy a 81-es, vezetőállásos MillFAV-pótkocsi, amely 1960 és 1973 között közlekedett a vonalon.

Bővebb információk a tárlatokról a www.bkv.hu weboldalon találhatók.

Forrás: MTI

Fotó: Pxhere

2021.08.01. 08:40

Augusztustól az amerikai közönség is élvezheti a magyar operettet

2021.07.31. 09:02

Így szól a "Nothing Else Matters" a Dzsungeltúrában

2021.07.31. 08:48

Negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott

2021.07.31. 08:32

Ezüstérmes az Európa-csúcsot úszó Milák Kristóf

2021.07.30. 14:31

Megérkezett a legújabb James Bond előzetes: „Bond Is Back”

2021.07.30. 12:38

Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary, Mamaia a közép-európai régió legkedveltebb üdülői a nyáron

2021.07.30. 09:30

"Bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni" - Cseh László elbúcsúzott

2021.07.30. 09:24

Megjelent Prince albuma eddig kiadatlan dalokkal

2021.07.30. 09:02

Ma van a barátság világnapja!

2021.07.29. 13:58

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő