Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen, a rendszeres maszkhasználattal a betegek meg tudják akadályozni a koronavírus-fertőzés átadását, az egészségesek pedig meg tudják védeni magukat a fertőzéstől – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa vasárnap a közmédiának.

Szlávik János azt mondta, hogy fel kell hívni a figyelmet a maszkhasználat fontosságára, mert az még nem egészen elterjedt, nem mindenhol és nem megfelelően hordják az emberek.

A járvány második hulláma jóval nagyobb, mint az első hullám volt, egyre több a beteg, de szerinte az emberek felelősségteljes viselkedésével elkerülhető az a katasztrófa, amely néhány nyugat-európai országban volt tapasztalható.

A főorvos beszélt arról is, hogy a fertőzöttek átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint korábban.

Kórházi kezelésre leginkább az idős betegek szorulnak, de ha nagyon sok fertőzött lesz, elképzelhető, hogy középkorú, nem krónikus betegek is kórházba, lélegeztetőgépre kerülnek.

Ezért mindenki egyéni felelőssége, hogy – korcsoporttól függetlenül – hordjon maszkot – emelte ki.

A kórházi ellátás biztosításával kapcsolatban arról beszélt, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban szombaton újabb kapacitásokat nyitottak mind a fekvőbeteg, mint az intenzív osztályon.

A betegek beáramlása folyamatos, de a személyzet képes ellátni a feladatát – tette hozzá.

A betegség kezelésével kapcsolatban azt mondta: az első hullámban sok kísérleti terápiát használtak, ezek mára letisztultak, ismerik, hogy mely tablettás kezelések hatékonyak a betegség kezdeti időszakában, és a plazmaterápia is egyre elterjedtebb.

Forrás: MTI

2021.07.31. 09:02

Így szól a "Nothing Else Matters" a Dzsungeltúrában

2021.07.31. 08:48

Negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott

2021.07.31. 08:32

Ezüstérmes az Európa-csúcsot úszó Milák Kristóf

2021.07.30. 14:31

Megérkezett a legújabb James Bond előzetes: „Bond Is Back”

2021.07.30. 12:38

Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary, Mamaia a közép-európai régió legkedveltebb üdülői a nyáron

2021.07.30. 09:30

"Bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni" - Cseh László elbúcsúzott

2021.07.30. 09:24

Megjelent Prince albuma eddig kiadatlan dalokkal

2021.07.30. 09:02

Ma van a barátság világnapja!

2021.07.29. 13:58

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

2021.07.29. 12:34

Ma van a Lasagna napja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő