Gyerekkorában nem készült rádiósnak, alig 19 évesen, egy véletlennek köszönhetően került rádióstúdió közelébe és azonnal tudta, megtalálta a helyét. Sokig klasszikus zenét tanult, de nagyon hamar bevonzotta a könnyűzene és a videoklipek világa, így – bár az egyetem mellett dolgozott helyi televízióknál és újságoknál is – a pécsi Dráva Rádiót tekinti élete első fontos munkahelyének. 1998-ban az akkori induló Sláger Rádióhoz került, előbb éjszakai, majd esti műsorvezetőnek, később a hétvégi délutánokon várta a hallgatókat. Nyolc év után a Juventus, majd újabb két esztendő után a Petőfi Rádió nappali szerkesztő-műsorvezetőjeként folytatta. A Retro indulásától kezdve a rádió műsorvezetője. Imádja a lendületes zenéket, a romantikus vígjátékokat és Olaszországot.

Elvis 66 éve csinált amerikai slágert egy olasz klasszikusból a brit slágerlistán

Az „Én vagyok Rocky” című film elmeséli hogyan küzdött meg a fiatal Sylvester Stallone a főhőse szerepéért

Az a-ha énekese új kislemez és videó – „If I Ever See Your Face Again”

Vitatott árverésen kelt el George Michael „Faith” című videóklipjében használt gitárja

Beatles nagyzenekari hangszerelésben: újra kiadják a producer lemezeit

Koszorúk és mécsesek

A Bohemian Rhapsody több mint fél évszázaddal ezelőtt kezdte meg máig tartó diadalútját

A tökfaragók Picassója negyven éves pályafutását ünnepli

Újra megjelent a Van Halen tizenkettedik stúdióalbuma

Premierdátumot kapott a Fleetwood Mac első hivatalos dokumentumfilmje

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő