Régi médiamunkás vagyok, hiszen már a gimnázium legvégén belecsaptam az újságírásba az akkori Magyar Hírlap sport- és kultúra rovatánál, egyetemista korom óta pedig a rádió tölti ki az életemet – persze a család és egyéb nyalánkságok mellett. És közben többször felbukkantam a televíziók képernyőjén, de a rádió maradt az örök szerelem. Most már több mint negyedszázada, Azta… Már gyerekkoromban is játékból műsorvezető voltam, igaz akkor még a Körkapcsolásba képzeltem magam és nyert valahogy mindig az MTK. A Körkapcsolásba nem kerültem be, a zenés kereskedelmi rádiókba igen – és még mindig minden percét élvezem. Pedig a három diplomám alapján sokminden lehettem volna, de ha egyszer ezt imádom?
A rádió adta a lehetőséget, hogy olyan idoljaimmal készítsek interjút, mint a KISS, Alanis Morissette, JayKay, a Simply Red, Gloria Gaynor vagy éppen Michael Schumacher és persze a teljes hazai zenei élettel. A rádió segített, hogy hosszú évekig a Sziget fesztivál Nagyszínpadának vagy éppen a Tabán színpadának műsorvezetője lehessek. És adott sok boldog hallgatót, nyertest és még egy gyerek születését is szinte levezettem adásban.
Szóval szeretem a hangomat hallatni. És szeretem, ha ezt mások is szeretik.

2021.01.14. 15:44

Joan Baez, Dick Van Dyke és Debbie Allen a Kennedy Központ idei díjazottjai között

2021.01.14. 11:34

Megjelenik Alan Rickman naplója

2021.01.14. 10:44

Készül a Metallica eddigi legjobb albuma

2021.01.14. 09:54

Országszerte többfelé havazott

2021.01.14. 08:41

Romantikus történelmi regényt írt II. Erzsébet volt menye

2021.01.13. 08:40

Jön az új Whitesnake-album

2021.01.13. 08:32

Idén százéves a kettéfűrészeléses bűvésztrükk

2021.01.12. 17:52

Ferenc pápa tisztelettel adózott a paralimpiai mozgalomnak

2021.01.12. 10:05

Ön emlékszik az 1987-es nagy havazásra? - 34 éve bénult meg az ország

2021.01.12. 08:47

A kedvenc dalaink a tinédzserkorunkra emlékeztetnek

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő