37 évvel ezelőtt mutatták be Michael Jackson Thriller című, 14 perces videoklipjét.

A Thriller (melyen az azonos című dal is szerepelt) Michael Jackson hatodik stúdióalbuma volt, amely 1982. november 30-án jelent meg az Epic Records kiadásában a tengerentúlon. A lemezen szereplő Thriller című szám zeneszerzője Rod Temperton, producere Quincy Jones volt. A videó forgatókönyvét Michael Jackson és John Landis írta, a koreográfiát Michael Peters jegyezte.

A kisfilmet New Yorkban és Los Angelesben forgatták. Az elterjedt vélekedéssel szemben, miszerint nyolcszázezer és egymillió dollár közti összegbe került, valójában félmilliót költöttek rá. Jackson így emlékezett vissza a klipforgatásra az MTV 1999. december 11-én sugárzott „A valaha készült 100 legnagyszerűbb videoklip” műsorában:

„Az én ötletem volt, hogy a rövidfilm párbeszéddel kezdődjön… Szeretem, ha egy klipnek van eleje, közepe és vége, és egy történetet mesél el. Nagy szerepet vállaltam a klip készítésében, mivel az én lelkemet kellett tükröznie. Nem volt könnyű munka, emlékszem, eleinte azon filóztam, hogy a zombik és a szörnyek úgy táncoljanak, hogy az ne legyen vicces? Azt gondoltam, a megfelelő mozgásra van szükségünk. Összeültem Michael Petersszel (a koreográfus), és elkezdtünk grimaszolni a tükörbe, miközben elképzeltük, hogy mozognak a zombik. A próbákra néha szörnynek sminkelve érkeztem, amit nagyon élveztem…”

A klip felkerült Jackson több videoalbumára is: a Video Greatest Hits – HIStory, HIStory on Film, Volume II, Number Ones és a Michael Jackson’s Vision címűekre, valamint a Thriller 25 bónusz DVD-jére.

A ma már kultikus kisfilm megjelenését követően megjelent egy 45 perces dokumentumfilm is, ami betekintést nyújtott a klip forgatásába.

Forrás: Wikipedia, RR

Fotó: Kevin Mazur/WireImage

2021.06.20. 08:42

Ma lenne 94 éves Pom-Pom és Vuk megalkotója, Dargay Attila

2021.06.20. 07:34

Marco Rossi: ez pályafutásom egyik legszebb napja

2021.06.19. 17:33

Döntetlent játszottak a magyarok a világbajnok franciákkal

2021.06.18. 16:08

A Metallica bejelentette milyen fesztiválokon lép fel jövőre

2021.06.18. 13:50

Spike Lee lett Cannes-i Filmfesztivál idei "arca"

2021.06.18. 11:10

Eltávolították az utolsó köztéri telefonfülkét Csehországban

2021.06.18. 08:36

A Led Zeppelinről neveztek el egy Ecuadorban talált új békafajt

2021.06.18. 08:02

A hétvégén érkezik az idei első hőhullám – szombattól hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos

2021.06.17. 13:05

Banki adathalász csalókra figyelmeztet a rendőrség

2021.06.17. 12:48

Pénzérmével tiszteleg Ennio Morricone emléke előtt Olaszország

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő