Több évtizednyi keresés után végül idén áprilisban találkozott először 103 éves édesanyjával egy 81 éves ír nő – tudósított BBC News.

A Dublinban született Eileen Mackent csecsemőkorában örökbe adták és 19 évesen kezdte el keresni vér szerinti édesanyját.

Macken tavaly felvette a kapcsolatot az ír RTÉ Radio 1 csatorna egyik műsorának készítőivel, hogy elmesélje történetét a hallgatóságnak.

Tavaly augusztusban aztán egy genealógus azzal hívta fel a 81 éves asszonyt, hogy megtalálta az édesanyját Skóciában.

“Amikor ezt meghallottam, semmi sem tarthatott vissza attól, hogy felkeressem őt” – idézte fel a háromgyerekes Eileen.

Az asszony áprilisban utazott el Skóciába, ahol csaknem hatvan évnyi keresés után végre találkozott édesanyjával, Elizabethtel, aki szombaton volt 104 éves.

“Ő a legszebb nő a világon, csodálatos családdal, akik nagy szeretettel fogadtak engem” – mondta el a találkozót követően Eileen a rádióban. Hozzátette: “azt mondtam neki: “tudod, én a lányod vagyok”, ő pedig felnézett rám és megfogta a kezemet”.
Eileen, aki azt is megtudta, hogy van két fiú féltestvére, elmondta, az édesanyjával való találkozó olyan boldogságot okozott számára, amelyről soha még csak nem is álmodott.

MTI, fotó: Pixabay

2017.11.21. 10:59

Ez a vonat majdnem a hang sebességével közlekedik

2019.03.19. 14:08

Három liter folyadékra van szüksége naponta egy felnőttnek

2018.08.09. 16:18

Nem tervezték ferdére: 845 éve kezdték el építeni a pisai tornyot

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő