Szerda reggel megszületett kollégánk, Várkonyi Attila és felesége első gyermeke, Várkonyi Lilien Kinga. A kisbaba és anyukája is csodásan vannak. Gratulálunk! 🧡

Várkonyi Attila Retro Rádiónak elárulta, elolvasott minden szakirodalmat, ami a szüléssel, a kisbabákkal kapcsolatos. “Már nagyon korán, reggel 6-ra odamentem a kórházhoz, és úgy érzem felkészülten érkeztem. A COVID-19 sajnos a mi terveinket is felülírta, ezért a szülőszoba helyett egy átmeneti szobában izgulhattam végig a szülést, és végül elvághattam a köldökzsinór egy részét is. Nem tudom, hogy létezik-e apai ösztön, de az biztos, hogy amikor a lányomat a kezembe adták, az a legtermészetesebb dolog volt a világon, én is pelenkázhattam be először” – mondta, és hozzáfűzte, rettentően büszke feleségére.

“A kórházban is rengetegen gratuláltak, és rendkívül hálás vagyok a hallgatóinknak is, olvasom a kommenteket, nagyon jól esnek, és köszönöm szépen!”

A Retro Rádió Sztársáv, Sztársáv Extra, és Retro Party című műsorainak házigazdája Kingával tavaly ősszel házasodott össze, és az orvosi számítások alapján úgy tűnt, kislányuk a nászéjszakán fogant.

Attilával pedig már korábban is beszélgettünk a babavárásról:

„Kinga ajánlotta a Lilien nevet, ami nekem is nagyon tetszik.” – mesélte tavasszal.

Azt is elárulta, hogy még soha semmit nem várt úgy az életében, mint az apaságot.

Elmondta, szerencsére a felesége kevésbé babonás, így hónapokkal ezelőtt elkezdték felújítani kislányuk leendő szobáját, és bababútorokat is vettek.

A teljes interjút ITT újra elolvashatják.

(A kép Várkonyi Attila tulajdona)

2020.10.06. 08:30

Nekünk fontos hallgatóink véleménye: Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban!

2020.10.18. 10:02

Szlovákia teljes lakosságát letesztelik

2020.10.16. 16:55

Filléres emléktárgyak: vasárnap is izgalmas témával várjuk önöket a Sztársávban

2020.10.16. 15:39

A mellrák elleni küzdelem hónapjáról, és a TEDx Danubiáról is szó lesz a Hétvége Reggelben

2020.10.16. 08:56

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban – Leirer Timi kedvencei következnek

2020.10.16. 08:16

Vajon ki lesz a következő James Bond? - Még nem választották ki Daniel Craig utódját

2020.10.15. 14:46

Psycho60: hatvan magyar színésznővel forgatták újra a Psycho híres zuhanyjelentét!

2020.10.15. 10:41

30 éve mobilozunk Magyarországon!

2020.10.14. 16:40

Nem, nem a Thriller lett a '80-as évek legjobb lemeze

2020.10.14. 15:42

A Lada 50 éves évfordulóját ünneplik szombaton

2020.10.14. 10:02

80 éves Sir Cliff Richard

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő