Kinyíltak a hóvirágok, megkezdődött a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban.

Farkas Norbert, az az arborétum szakmai vezetője elmondta, hogy a hóvirágok mellett láthatók még téltemetők és krókuszok is. Felhívta a figyelmet, hogy a tavaszi virágünnep nem ér véget a hóvirágok elvirágzásával, hiszen a következő időszakban a nárcisz, a tulipán, a keltike, a hérics és a májvirág is virágba borul az arborétumban.

A mediterrán hóvirágmező több mint 2 és fél hektáron terül el az arborétumban. A kora tavasszal nyíló hóvirágok között hét hóvirágfaj 24 fajtája tekinthető meg Magyarország legeredetibb angolparkjában. A hóvirág Benkő József (1740-1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot.

A 40 hektáros Alcsúti Arborétum létrejötte József nádorhoz (1776-1847) fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát, egy schönbrunni kertépítőmesterrel pedig megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját.

Az arborétumba, amely valamikor a magyar növényhonosítási kísérletek egyik központja volt, az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát és sokféle növényt telepítettek.

Forrás: MTI

2021.02.25. 10:46

Bénzbírsággal úszta meg az ittas vezetést Bruece Springsteen

2021.02.25. 09:52

A 80-as évek népzerű zenekara újragondolt albummal jelentkezik

2021.02.25. 08:08

Beatles-mesterszakot hirdetett a Liverpooli Egyetem

2021.02.24. 16:01

46 éves a Led Zeppelin "Physical Graffiti" című albuma

2021.02.24. 14:32

Jövő héten vetítik Nagy Dénes filmjét a Berlinalén

2021.02.24. 09:52

Gyanús csomag lepte meg a tűzszerészeket Ohioban

2021.02.24. 09:50

A Brexitre panaszkodik Roger Taylor

2021.02.24. 08:06

Újraindult a nemi erőszak miatti nyomozás Gérard Depardieu ellen

2021.02.23. 16:05

Új életre kelt a Pet Shop Boys slágere

2021.02.23. 14:20

Julia Roberts és Sean Penn is szerepel a Watergate-botrányról készülő sorozatban

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő