Megtalálták Judy Garland 13 éve ellopott piros cipőjét, amelyet az Óz a csodák csodája című filmben viselt.

Az FBI keddre ígért sajtóértekezletet a cipő megkerülésével kapcsolatos részletekről. Egyelőre annyit árultak el a hatóságok, hogy a relikviát nyáron találták meg Minneapolisban. A piros cipellőket a Grand Rapids-i Judy Garland Múzeumból lopták el 2005 augusztusában. A tolvaj egy ablakon át hatolt be a múzeumba, és a kis tároló vitrint betörve jutott hozzá a relikviához.

A cipők egymillió dollárra voltak biztosítva, a hatóságok 250 ezer dolláros nyomravezetői díjat ajánlottak fel, egy arizonai rajongó pedig 2015-ben egymillió dollárral emelte az összeget.A piros cipőket a hollywoodi relikviagyűjtő, Michael Show adta kölcsön a múzeumnak. Judy Garland számára több pár piros cipő készült az 1939-ben forgatott Óz, a csodák csodája című filmhez, ebből három párat az amerikai filmakadémia, a Smithsonian múzeum és egy magángyűjtő őriz.

A cipők tucatnyi különböző anyagból készültek: fapépet, selyemszálat, enyvet, műanyagot és üveget is használtak hozzájuk. A cipők rubinvörös színét flitterek adják, de a cipők masniját piros üveggyöngyökkel is díszítették.

Garland Minneapolistól 320 kilométerre, Grand Rapidsben élt gyermekkorában, majd családjával Los Angelesbe költözött. A színésznő 1969-ben hunyt el nyugtatótúladagolás következtében. A Judy Garland Múzeum abban a házban nyílt meg 1975-ben, ahol élt. A múzeum rendelkezik a világ legnagyobb Garland- és Óz-relikvia gyűjteményével.

Forrás: MTI

2021.06.15. 13:27

36 éve a Dire Straits megkezdte kilenc hetes uralmát a slágerlistákon

2021.06.15. 11:32

A Mézesem lett a Balaton idei fagyija

2021.06.15. 09:02

Készül a 80-as évek kultsorozatának remake-je

2021.06.15. 08:47

A magyarok hasonló bravúrban bíznak Portugália ellen, mint öt éve

2021.06.15. 07:56

Lezárások lesznek ma Budapesten az Eb miatt - a BKK sűríti a járatait

2021.06.14. 14:54

A Retro Rádiót a kánikulában is jó hallgatni!

2021.06.14. 12:03

44 éve lépett fel utoljára a Madison Square Gardenben a Led Zeppelin

2021.06.14. 09:20

A Puskás Arénában karszalag is kell a jegy mellé a belépéshez

2021.06.14. 08:08

28 millió dollárért utazik az űrbe a Bezos testvérekkel egy ismeretlen licitáló

2021.06.14. 07:36

Jön az első idei hőhullám

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő