A nevadai Las Vegasban hétfőn megemlékeztek az egy évvel ezelőtti amerikai tömegmészárlásról, amelynek 58 halálos áldozata és több mint 500 sebesültje volt. – írja a Bors.

Több százan vettek részt a hivatalos emlékező ceremónián, amelyet Las Vegas belvárosában tartottak, és amelynek során 58 galambot röptettek a magasba.

A nevadai Reno Gazette Journal tudósítása szerint a megemlékezésen részt vett Brian Sandoval, Nevada republikánus kormányzója, Joe Lombardo, Las Vegas seriffje, és beszédet mondott az egyik áldozat testvére, Mynda Smith is.

– Soha nem fogunk talpra állni az egy évvel ezelőtti végzetes éjszakán történtekből – fogalmazott Sandoval. Hangsúlyozta, hogy azon az éjszakán a nevadaiak egy közösséggé, egy családdá formálódtak. – Sírtunk, gyászoltunk és eltökéltük, hogy Vegas erős lesz – mondta.

2017. október 1-jén a 64 éves Stephen Paddock egy szálloda 32. emeletéről tüzet nyitott a szálloda mellett tartott szabadtéri country-koncert mintegy 22 ezer fős közönségére. Paddockot a szállodai szobájában a rendőrök holtan találták, öngyilkos lett, mellette egész fegyverarzenál hevert. A nyomozásnak csak annyit sikerült kiderítenie, hogy a férfi korábban ingatlanosként és könyvelőként dolgozott, és szenvedélyes pókerjátékosként több mint másfélmillió dolláros adóssága volt.

Forrás: Bors

Fotó: Puzzlepix

2020.10.06. 08:30

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban! - hamarosan jön a Retro Rádió TOP 1000!

2020.10.30. 17:40

Aranylemez lett Magyarországon Leslie Mandoki albuma

2020.10.30. 15:29

Buda lett Budapest új kedvence, a háromhetes orangután bébi neve

2020.10.30. 13:39

Orbán Viktor: áprilistól "mindannyian meg fogunk szabadulni" a járványtól

2020.10.30. 09:57

Bochkor Gábor koronavírus-tesztje pozitív lett, de szerencsére jól érzi magát, enyhébb tünetekkel küzd

2020.10.30. 09:46

Elmarad az Ügetőszilveszter

2020.10.29. 13:30

A szórakozóhelyeken és a vendéglátásban is kötelező lesz a maszkhasználat

2020.10.29. 10:41

Jövő nyárra halasztották Aretha Franklin életrajzi filmjének bemutatóját

2020.10.29. 09:30

157 éve alakult meg a Nemzetközi Vöröskereszt

2020.10.29. 06:38

Pontot szerzett a Ferencváros a Dinamo Kijev ellen

2020.10.28. 17:07

Csak azt a sünt mentsük, aki tényleg segítségre szorul

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő