Több mint negyedmillióan vettek részt a kormány által indított állatvédelmi online párbeszédben – áll az Agrárminisztérium közleményében. Nagy István agrárminiszter kiemelte, hogy ez a magyarok felelős gondolkodását, az élővilág iránti tiszteletét tükrözi.

A testület alakuló ülésén az agrárminiszter közös érdeknek nevezte, hogy az állatvédelem és az állatjólét ügye Magyarországon a jövőben is biztos pillérekre, tudományos és szakmai alapokra épüljön.

Az állatvédelem jelentős hányadát teszi ki annak a munkának és szemléletváltásnak, amely a biológiai sokféleség megőrzését, az ökológiai rendszerek megóvását, a fenntartható gazdálkodásra épülő, versenyképes termelést szolgálja – tette hozzá a miniszter.

Nagy István elmondta, az Állatvédelmi Tanács véleménynyilvánítással, az állatvédelemmel és az állatjóléttel kapcsolatos jogszabály-tervezetekhez, kormányzati stratégiához fűzött javaslataival, kezdeményezéseivel, oktatással, felmérésekkel formálja a hazai állatvédelem jövőjét.
A kitűzött célok sorából kiemelte, hogy a magyar állatvédelem Európa élmezőnyébe tartozzon és az állatvédelem jelentősen előmozdítsa a klímapolitika sikerét. A miniszter emellett fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Tanács munkájával döntően hozzájáruljon a mindinkább élhető környezet és a versenyképes magyar vidék megteremtéséhez.

A miniszter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az alakuló ülés indítson el egy olyan párbeszédet a szaktárcák, a tudományos intézmények, a szakmai és a civil szervezetek között, amely egyetértést teremt az állatvédelemhez és az állatjóléthez kapcsolódó kérdésekben.

A Nemzeti Állatvédelmi Tanács alakuló ülésén a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a nagy sikerrel zárult állatvédelmi párbeszéd bebizonyította, hogy a témakört széles társadalmi együttműködés övezi.

“Nagy örömömre szolgál, hogy a kérdőív két fontos kérdésében, a felelős állattartásra történő nevelés, valamint az ivartalanítás témájában is már most fontos előrelépés történt, hiszen a Nébih-hel közösen elindítottuk a Gazdijogsi online képzést, valamint az Ivartalanítási programot” – mondta Ovádi Péter.
Kiemelte a tanács hangsúlyos, hídépítő szerepének jelentőségét az állatvédelemben, a testülettől éppen ezért gyors reagálást és csapatmunkát vár. A tagok összetételével kapcsolatban rámutatott, hogy az állatvédelem kérdése átjárja a társadalom számos rétegét, folyamatos témát kínálva és megoldandó kérdéseket állítva a döntéshozók elé: legyen szó akár a társadalmi ütközőpontok meghatározásáról, vagy a jogszabályok felülvizsgálatáról, de a kulcs az együttműködésben rejlik.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.05.14. 13:03

Isten éltesse George Lucast!

2021.05.14. 09:58

Ötmilló beoltottnál újabb korlátozásokat oldanak fel

2021.05.14. 08:06

A 70-es évekbe repít az új Disney film soundtrackje

2021.05.13. 16:54

51 éve mutatták be a „Let it be”-t

2021.05.13. 15:52

Isten éltesse a 71 éves Stevie Wondert!

2021.05.13. 10:45

Elárverezik Ceausescu és Iliescu egykori elnöki különgépeit

2021.05.13. 09:12

Megvan a rock halhatatlanjainak idei névsora

2021.05.13. 08:08

80 százalék körüli foglaltság várható pünkösdkor a szállodákban

2021.05.12. 15:38

Kiefer Sutgerland a főszereplője és a producere is egy új kémtörténetnek

2021.05.12. 14:03

56 éves a The Rolling Stones egyik legnagyobb slágere

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő