A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérme mellett örül a brit Giles Scott győzelmének is, és elmondta, még egy olimpiára nem akar felkészülni, de szeretné átadni tudását a következő generációnak. Elárulta, a tokiói siker ellenére a Balaton marad a kedvence.

“Beérett a sok munka, megérte a sok áldozat, amit a családom és mások is hoztak. Örülök nagyon ennek az ezüstéremnek, jó helyre ment az a támogatás, amit kaptam” – nyilatkozott a partra szállás után a 35 éves Berecz. Az éremversenyről elmondta, egyszerű volt a terve, megnyerni a futamot, és aztán kiderül, mit csinálnak a többiek.
“Scott bebiztosította az aranyát, de az én tervem végül is sikerült. Éreztem, hogy közel vagyunk egymáshoz, akadt, amikor hátrébb ment. Az ő döntése volt, hogy újrarajtolt, bár nem volt kint. Egy fél másodpercig én is elgondolkoztam, hogy nem csúsztam-e át a vonalon, de tudtam, ha visszafordulok, elúszik a végső lehetőségem. Jól olvastam a pályát, bár a sebességem nem volt az igazi” – mesélte a keddi küzdelemről.
Arra a felvetésre, hogy menet közben volt olyan szakasz, amikor éppen olimpiai bajnoknak érezhette magát, így válaszolt:

“Ilyenkor egyfajta másállapotban van az ember. Talán egyszer néztem hátra, de csak a saját futamommal törődtem, hogy megcsináljam, amit elterveztem. Tíz-húsz másodperces kiesés is döntő lehet, ha elkezdek körbetekintgetni. A célban persze hátranéztem, és az nem volt jó érzés. De örülök neki, hogy Scott nyert, megérdemli. Furán fog hangzani, de ennek az olimpiának igazából ő volt a meglepetése, mivel két és fél éve nem versenyzett Finnben” – mondta.

Hozzátette, szerinte a Finndingi a legkülönlegesebb hajóosztály az összes közül, mert ott érett emberek vitorláznak.
“Ez volt az utolsó táncunk. Méltó befejezése volt egy hajóosztály olimpiai szereplésének” – utalt arra, hogy a 2024-es párizsi játékok programjából kikerült a Finndingi.

A kérdésre, hogy az ötkarikás ezüst után a Balaton helyett az Enosima Jachtkikötő lesz-e a kedvenc helyszíne, mosolyogva kijelentette:
“Nem akarok itt vitorlázni többet. Az, hogy a tűzlépcsőn kellett közlekednünk a hetedikre, hogy a Covid miatt úgy kezeltek minket, mint a leprásokat, elvette a kedvem ettől a helytől. De nem nyaralni jöttünk ide, elvégeztük a munkánkat. Nekem marad a Balaton a kedvenc” – fogalmazott.

A folytatásról úgy nyilatkozott, nagy tervei vannak. “Ezt a tudást, amit én megszereztem, szeretném frissiben átadni a következő generációnak, mert hiszem, hogy a magyar vitorlázásnak van jövője. Én egy napot, egy órát, de egy percet sem változtatnék azon, amit végigcsináltam. De nincs az az isten, hogy még egy olimpiára felkészüljek. Elég sokat nélkülözött a családom, kihagytam fontos éveket a gyerekeim életéből, most velük akarok lenni” – jelentette ki Berecz Zsombor, aki a magyar vitorlázás második ötkarikás érmét nyerte. Az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

Forrás: MTI

Gotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

2021.09.17. 15:27

Így szól a „Hellraiser” Ozzy Osbourne és Lemmy Kilmister előadásában

2021.09.17. 13:32

Christo tervei alapján becsomagolták a Diadalívet Párizsban

2021.09.17. 11:21

Két óra alatt félmillió példány fogyott: a Guns N' Roses 30 éve dobta piacra ikonikus albumait

2021.09.17. 09:25

A felelős kutyatartásra hívja fel a figyelmet a Belvárosi Kutyafesztivál

2021.09.17. 08:05

A kulturális sokszínűséget ünneplik hétvégén a Szentendrei Skanzenben

2021.09.16. 16:24

Jótékonysági aukcióra bocsátják Pelé-relikviáit

2021.09.16. 13:06

Tangó, bordalok, koncertek az idén harmincéves Pécsi Napok fesztiválon

2021.09.16. 09:55

Így szól a "Nothing Else Matters", amikor Dave Gahan énekli

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő