1969. július 20-án Neil Alden Armstrong és Edwin Eugene „Buzz” Aldrin elérte a Holdat. A jeles esemény tiszteletére ezen a napon tartjuk a Hold világnapját. Holdunk a Föld egyetlen kísérője, továbbá a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja. Méretét tekintve körülbelül negyedakkora, mint a Föld, az „anyabolygójához” képest pedig a legnagyobb hold a Naprendszerünkben.

Sokféle elmélet létezik arról, hogyan is keletkezett a Holdunk. Egyes elképzelések szerint a Földdel egyszerre alakult ki, más elmélet pedig azt mondja, hogy a Hold a Naprendszer más részéről érkezett a Föld közelébe, ahol a Föld „befogta” magának a Holdat. A mai legelismertebb feltételezés szerint valamikor 4,5 milliárd évvel ezelőtt Földünk egy Theia nevű bolygócsírával ütközött össze, és az ütközés során kirepült törmelékfelhőből állt később össze a Hold – írja az agoramu.hu weboldal.

A Hold felszínét kráterek borítják. Ezeknek a krátereknek nagy része meteoritbecsapódások során jött létre, valószínűleg a Naprendszer korai időszakában, de a mai napig folytatódik a kráterképződés.

Égi kísérőnk az emberiség története során fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban.

A korai időkben istenségként tisztelték, a későbbi időszakokban tudományos kutatások alapjául szolgált. Emellett az irodalomban is több, kultúránk kincsei közt nyilvántartott alapmű témája lett. A Hold az alapja az ókorban keletkezett legtöbb naptárnak és ünnepnek.

A Hold számos irodalmi, zenei, képző és színművészeti alkotásban szerepet kapott, számos művet ihletett – írta a Wikipedia.

A női szervezet pedig különösen hatása alatt áll ennek a fénylő égitestnek.

2021.01.17. 17:19

Feldolgozás-albummal tér vissza Tom Jones

2021.01.17. 17:18

Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató

2021.01.15. 12:04

Judi Dench beoltatta magát és újra dolgozik

2021.01.15. 09:57

A Sex Pistolsról készít filmet a Trainspotting rendezője

2021.01.15. 08:13

20 éves a Wikipedia

2021.01.15. 08:04

Hétvége Reggel Leirer Timivel: fókuszban a farsang, a kamaszkor problémái a Covid árnyékában

2021.01.15. 08:02

Elkészült a klip az AC/DC új slágeréhez

2021.01.14. 15:44

Joan Baez, Dick Van Dyke és Debbie Allen a Kennedy Központ idei díjazottjai között

2021.01.14. 11:34

Megjelenik Alan Rickman naplója

2021.01.14. 09:54

Országszerte többfelé havazott

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő