November 20-án az UNICEF színében, kék fényben fürdik majd a Lánchíd, a Művészetek Palotája, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint számos egyéb ikonikus épület a fővárosban, valamint Debrecenben, Győrben, Zalaegerszegen és más városokban is.

Egy napra gyerekek „veszik át a hatalmat a felnőttektől”: diákok vitáznak majd az Országgyűlés felsőházi üléstermében, tárgyalnak az ombudsman irodájában, előadást tartanak az egyetemi katedrán, ismerkednek a rendőri munkával, szerepelnek a Madách Színház színpadán. Mindeközben a felnőttek az UNICEF Magyarország Gyermekek Világnapja című egész napos ingyenes rendezvényén rengeteget tanulhatnak a gyerekekről a belvárosi Akvárium Klubban.

November 20-án ünnepli a világ a Gyermekjogi Egyezmény elfogadásának 30. évfordulóját. Az Egyezmény azonos jogokat biztosít minden gyermek számára Ugandától Kanadáig, Kínától Franciaországig. Az UNICEF Magyarország harmadik alkalommal kapcsolódik Gyerekhang kampányával a gyermekjogi világnapon a nemzetközi eseménysorozathoz. A nagy napon a gyerekek kipróbálhatják a felnőtt szerepeket a törvényhozás, a közigazgatás, a kultúra, az oktatás és a gazdaság területén, különleges ajtók nyílnak ki előttük és hallathatják a hangjukat.

A gyerekjogokról országszerte plakátok tájékoztatják a nagyközönséget, 20-án pedig a BKK és a MÁV járatain is elhangzanak az Egyezmény főbb passzusai – gyerekszájból, gyereknyelven. Az ünnepi kampány központi eseménye az egész napos Gyermekek Világnapja rendezvény, ahol a gyermekeket érintő fontos témákról beszélgetnek majd neves szakértők a belvárosi Akvárium Klubban.

Forrás: UNICEF

2021.01.21. 10:01

37 éve adta ki az első albumát a Bon Jovi

2021.01.21. 08:05

Első online koncertjére készül Cher

2021.01.20. 19:56

38 éves a Def Leppard kultikus albuma

2021.01.20. 17:32

Online könnyűzenei megemlékezéssel jelentkezik a Hangfoglaló program a magyar kultúra napján

2021.01.20. 16:00

A brit zenészek vízummentességet kérnek az európai turnékra

2021.01.20. 10:05

Mobil „ölelőszoba” segít az idős olaszoknak, hogy találkozzanak a szeretteikkel

2021.01.20. 08:09

Paul McCartney lánya filmet forgat a híres Abbey Roadról

2021.01.19. 17:35

21 éve lett listavezető a Pink Floyd kultikus albuma, a „The Wall”

2021.01.19. 15:02

Steve Martin is beoltatta magát koronavírus ellen

2021.01.19. 08:53

Barry Gibb a brit albumlisták élére tört

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő