Tolcsvay László 1950. június 24-én született Budapesten. A hatvanas évek beat-generációjának egyik kimagasló egyénisége, aki klasszikus zenei tanulmányai után beatzenekarokban játszott, tizenhat évesen pedig már dalokat komponált.

Tolcsvay László elsőként ötvözte a rock-muzsika elemeit a magyar népzenével, új utat nyitva ezzel a hazai rockzenének. 1973-tól a Fonográf együttes tagja és zeneszerzője lett, és több, mint húsz lemezt készítenek együtt. Az együttes olyan örökzöld dalai fűződnek nevéhez, mint „Az első villamos”, „Hunyd le a szemed”, „Jöjj kedvesem”, „Rám vár az élet”, emellett sok szép dalt írt Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.

1973-ban komponálta Petőfi Sándor versére az azóta már legendássá vált Nemzeti dalt, mely korosztályának himnuszává vált.

1989-ben Emerton-díjat, 1991-ben Erzsébet-díjat, 1994-ben Köztársasági keresztet, 1995-ben Erkel Ferenc-díjat is kapott munkásságáért.

Színpadi művei közül a legjelentősebbek, például a Doctor Herz (Müller Péterrel és Bródy Jánossal) tíz évig a Madách Színház sikerdarabja volt. A musicalt 1991-ben Angliában a manchesteri Royal Exchange Theatre is bemutatta angol szereposztásban.

A Mária evangéliuma (Müller Péterrel és Müller Péter Sziámival) premierje szintén a Madách Színházban volt 1991 Húsvétján. Több nyelvre lefordították és Pozsonytól Brnóig, Németországon, Ausztrián, Svájcon és Olaszországon át Amerikáig örvendeztette meg az embereket.

A Dickens Karácsonyi énekéből készült Isten Pénze című musicalt (Müller Péterrel és Müller Péter Sziámival) 1995-től tizenhárom évig telt házak előtt játszották a Madách Színházban, és számos magyar vidéki színház tűzte műsorára. Emellett tíz éven keresztül minden decemberben Ausztriában, Németországban és Svájcban turnézott az előadás. 2015 óta a Budapesti Operettszínház játssza.

Forrás: koncert.hu, MTI, Wikipedia

Fotó: Wikimedia / Kegon

2021.08.03. 14:42

Újabb 80-as évekbeli sláger lépte át az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.08.03. 13:47

Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását

2021.08.03. 12:56

A Genesis volt gitárosa online kapcsolódik be a Djabe koncertjébe

2021.08.03. 11:16

Ma van fehérbor világnapja

2021.08.03. 10:23

Magyar ezüst született vitorlázásban

2021.08.03. 09:54

25 év után újra két magyar dobogós egy versenyszámban

2021.08.03. 08:06

Uniós oltalmat kapott a tuzséri alma és az őrségi tökmagolaj

2021.08.02. 14:49

1975-ben az Eagles dala volt az első a Billboard single listáján

2021.08.02. 13:01

53 éve a Doors második alkalommal hódította meg a slágerlistákat

2021.08.02. 09:42

Horvát zenész a Whitesnake új tagja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő