Máté Péter, aki a Retro Rádió egyik nagy kedvence is, ma ünnepelné a 74. születésnapját.

Bár korai halála miatt életében csak négy lemezt adhatott ki Máté Péter a magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb és legkedveltebb előadója. Dalait a Retro Rádió hallgatói is nagyon szeretik és rendszeresen kérik.

Máté Pétert Bágya András és Balassa P. Tamás is tanította. 1965-ben érettségizett a Petőfi Sándor Gimnáziumban, ugyanabban az évben megalapította első kísérőzenekarát a Máté együttest, amely később Főnix együttes néven működött tovább

Első dalait a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójában, az Illés-együttes kíséretével vette fel. 1967-ben készítette el első saját felvételeit, az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már”-t, és még ugyanebben az évben a „Néger zongorista dala” című számmal a pol-beat fesztiválon első díjat nyert.

Változatos pályája során Szocsiban és Athénban ért el fesztiválhelyezést, előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, fellépett többek között Kubában és Kanadában is. Az 1970-es évek elején rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában volt feleségével, Dékány Saroltával. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn.

Ugyanebben az évben készül a Ki van a tojásban? című Szalkai Sándor rendezte film, amelynek a zeneszerzője volt. 1973–74-ben az Express együttessel lépett fel (többek között a Drezdai Dalfesztiválon). 1976-ban harmadik helyezést ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az „Együttlét” című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon. 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon.

„Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett.

Máté Péter sokoldalú zenei tehetség volt, hangszerelt musicalt (Jesus Christ Superstar) és írt színházi kísérőzenét (A királynő katonái, Kaméleon) is.

1984. szeptember 9-én hunyt el.

Forrás: wikipedia

2021.09.23. 08:03

138 éve született Gundel Károly

2021.09.22. 14:02

Végérvényesen beköszönt az ősz!

2021.09.22. 13:28

Isten éltesse a 70 éves David Coverdale-t!

2021.09.22. 11:32

Érkezik Rod Stewart 31. stúdióalbuma

2021.09.22. 09:36

Clint Eastwood filmjével nyílik meg a 34. Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál

2021.09.22. 08:04

Csak a zene van - Charlie Band + Tátrai Band novemberben az Arénában

2021.09.21. 16:33

Újra Vizes Gálát rendeznek a Duna Arénában

2021.09.21. 14:56

Eric Clapton mégsem tartotta magát az ígéretéhez?

2021.09.21. 11:29

Picasso kilenc alkotását adományozta Franciaországnak a művész lánya

2021.09.21. 09:38

Immár hét Prince kislemez van „minden idők legjobb 500 dala” közt – a lista 17 év után frissült

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő