Cserháti Zsuzsa 1948. június 22-én született Budapesten, fiatalon tíz évig tanult klasszikus balettet. 1965-ben azonban énekesnői pályára lépett, és kezdetben a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.

Az 1972-es Táncdalfesztivál egyik nagy felfedezettje volt,

legnagyobb sikereit a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Boldogság, gyere haza és az Árva fiú című dalokkal aratta.

1977-ben a Tessék választani című versenyen nagydíjat nyert, majd külföldi vendéglátóhelyeken, később Budapesten és vidéken énekelt.

A nyolcvanas években a budapesti Moulin Rouge mulató vezető énekese volt. Később betegsége miatt hirtelen jelentős túlsúlyt szedett fel, s ezért egy időre visszavonult a színpadtól, s – ahogy ő maga többször mondta – szinte elfeledve, szegénységben élt. Visszatérését az 1996-os Hamu és gyémánt című album fémjelezte, amivel egy csapásra újra sztár lett, és színpadi fellépései is nagy sikert arattak. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. A hanglemezgyártók Arany Zsiráf-díját háromszor érdemelte ki.

2003-ban hunyt el, augusztus 15-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Forrás: Wikipedia, ezenanapon

Fotó: FORTEPAN / donor: Erky-Nagy Tibor

2020.11.30. 09:10

Karácsonyra hangolódunk: Adventi kalendárium és életnagyságú Diótörő báb a gyulai Almásy-kastélyban

2020.11.29. 18:01

Akár napi 100.000 forintot is nyerhet a Bochkorban az OMV jóvoltából!

2020.11.27. 13:42

Idén is útnak indult az Adventi Fényvillamos 🎄

2020.11.27. 13:14

Itthon előjegyzésbe vetethetik magukat, akik kérnek majd oltást

2020.11.27. 10:15

Elment egy legenda, meghalt Balázs Fecó

2020.11.26. 18:02

Könyv készült Ennio Morricone életéről

2020.11.26. 13:56

Az eddigi intézkedéseket tartja fenn a kormány, nem szigorítanak

2020.11.26. 13:00

Rengetegen róják le tiszteletüket Maradona ravatalánál

2020.11.26. 10:22

Ma 81 éves Tina Turner!

2020.11.25. 21:00

Búcsúzunk a labdarúgó-legendától, Diego Maradonától

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő