A Kisfarsang programjaival, a többi között busócsoportok bemutatóival, kisbusók és gyermek maskarások farsangolásával, táncházakkal kezdődik meg a hat napon át zajló, 15 helyszínen több mint 160 programot kínáló mohácsi busójárás csütörtökön.

Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 8. és 13. között zajló hagyományőrző népszokáson a szervezők korábbi közlése szerint rekordszámú, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt. A farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján már délelőtt elkezdődnek az események a Maszkot ölt apraja, nagyja című nyitórendezvénnyel a helyi ifjúsági központban, majd a térség iskoláinak számára vetélkedőt rendeznek.

Délután három óra előtt indul a busójárás első farsangi felvonulása a Sokackörtől, majd a város utcáin és terein gyermek maskarások, így jankelék és kisbusók szabad farsangolása veszi kezdetét, a későbbiekben pedig gyyermek néptánccsoportok és busócsoportok tartanak bemutatókat a város főterén.
A csütörtöki rendezvényt tárlatok és táncházak is színesítik: a Széchenyi téren busójárási eszközöket mutatnak be, és Népek találkozása a mohácsi Dunánál címmel megnyílik a Kanizsai Dorottya Múzeum – a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program segítségével – megújult állandó tárlata.
Pénteken busómaszkfaragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás, folklórműsorokat tartanak, zenekarok lépnek fel a Busóudvarban, a baranyai horvát népviseletekről szóló kötetet mutatnak be, míg a Piac téren Versendi Kovács Józseffel és zenekarával tartanak horvát táncházat.
Szombaton a hagyományos mohácsi sokac viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat, lakodalmas menetet, valamint megnyílik a népművészeti és kézműves vásár.

A népszokás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnap tartják meg. A busók február 11-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.
A nap során is megtekinthetik az érdeklődők a busócsoportok farsangi készülődését, de lesz bábkoncert, ételkóstoltatás is.
A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban.

Kedden a kísérőrendezvények mellett tartják meg a busójárást lezárő fő attrakciót: a délutáni felvonulást követően gyújtják meg az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.

A mohácsi sokac népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.
A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel – tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal – felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.
A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, praktikus információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.

Forrás: MTI

Fotó: Wikimedia

Bochkor 6X ! Játsszon a Retro Rádióval és ünnepeljen a születésnapos Bochival!

Könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Bodrogi 90!

Több mint száz éves melegrekord dőlt meg a hétvégén

Nagy siker a HUMDA zöld konzultációja

Közel hat évtizede született a Beatles egyik legnagyobb slágere

Brian May és Jean-Michel Jarre zenetörténeti fellépésre készül a tudomány nevében

Francis Ford Coppola is beszáll a cannes-i versenybe

Új lemezt készített a Mandoki Soulmates

Több mint 700 000 dollárért kelt el a „Titanic” film híres deszkája

Egykori magyar állam- és kormányfők autói is láthatóak a Classic Car Show & Expon

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő